Aki adott már el "szeretett" autót mennyi idő után "fáj" kevésbé?
Van egy 2.8-as Audi Coupem, majdhogynem napi használós.
Igazság szerint nem egyszerű a fenntartása, de természetesen megoldható.
Ahhoz képest sokat fogyaszt, drága a javíttatása, de én ennek ellenére is szeretem mondhatni imádom.
Sokszor felmerült már bennem, hogy eladom, és veszek valami olyat ami csak jön-megy A-ból B-be mert az lenne a racionális minden téren.
Viszont emiatt alkalmanként rémálmaim vannak, és többször is megesett hogy azt álmodtam, hogy eladtam, aztán arra keltem hogy ezerrel lüktet a szívem, és aztán az az óriási megkönnyebbülés,hogy csak álom volt.
Hogy valaha is elfogom e adni nem tudom, látok rá némi esélyt.
Magam is furának tartom, hogy egy tárgy, egy használati eszköz ezt váltja ki, de gondolom nem én lennék az első aki eladja egy szeretett tulajdonát, azaz pl. autóját.
Sokszor olvasom, hogy 10-20 év múlva is bánják, ez tényleg így van, vagy azért meg lehet békélni ezzel?
#10
Persze, 5 év nem olyan sok idő, de nyilván azért a házat nem teljesen zsebből finanszíroztuk. A telket igen, és ahhoz tényleg az kellett, hogy az autó ne legyen, különben elvitték volna előlünk. Sőt, nagyobb részben nem. Akármennyire is nem szeretek és nem is fogok politizálni, sem állást foglalni, az tény, hogy egészen jó segítséget tudnak most nyújtani, ha az ember hajlandó családot alapítani belátható időn belül, csak hát ez is olyan dolog, hogy csak akkor működik, ha te magad nem vagy közben egy anyagi csőd például egy túl drágán fenntartható autó miatt. :-)
Van aki egy autó, van aki egy kiskutyát, de olyan is van aki egy gyűrött szerelmes levelet babusgat/pátyolgat éveken át.
Nem kell érte senkit sem bántani, mert mindekinek más a dilije, és nem látunk bele a fejébe, hogy miért ill. miként kötődik ahhoz a valamihez.
Na persze van azért egy határ, amin túl már kóros.......
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!