Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » Ha egy autó hengerfejes, a...

Ha egy autó hengerfejes, a kiegyenlítőbe csak olajemulziót nyomhat ki, vagy fáradt olajat is?

Figyelt kérdés

Ma reggel kiürítettem a túlfolyótartályt, mert elkezdett benne megjelenni fekete(!) olaj. Ürítés után nagyjából minimum szintig töltöttem tiszta desztillált vízzel. Mentem vele egy kb. 25 km-es kört, és egyértelműen megemelkedett a folyadék szintje, egyértelműen fekete fáradt olajjal.


Viszont semmi más hengerfejproblémára utaló jel nem jelentkezik: a járása rendben van, az alapjárat nem ingadozik, nem melegszik, sem a nívón, sem az olajbetöltőn, sem a hűtőben nincs meg a jellegzetes tejeskávé, illetve a fagyállószag sem jelentkezik.


Lehet hengerfejes az autó? Nyilván, nézzen rá szerelő (ami meg is fog történni), de szeretnék előre felkészülni. Amúgy ez egy Suzuki Swift, még a "mi autónk" generációból, és valahogy nem akarom elhinni, hogy sikerült ezt a motort hengerfejessé tennie az előző tulajnak. Az én elméletem az, hogy egyszer volt javítva ezzel az autó, és nem lett rendesen áttakarítva a hűtő, az olaj benne maradt, és azt nyomja most bele a kiegyenlítőbe.



2020. jún. 10. 12:14
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
Ez pedig az. Szerintem ne használd az autót,mert csak nagyobb kárt teszel benne.
2020. jún. 10. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
Hamarosan jelentkezik a többi tünet is szépen sorban.
2020. jún. 10. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 A kérdező kommentje:

Hát ez kemény. Direkt olcsó autót vettem, viszont abból egy magasabb árfekvésűt, ha élhetünk ilyen képzavarral, direkt megnéztem, milyen értékelése van a kereskedésnek, direkt átnéztem a motorteret pontosan erre kihegyezve, és még így is képes volt lehúzni. 5 napja vettem, kb. 250 km-t mentem vele, fölösleges felhívnom már ezt a szemétládát, ugye? Ennyi erővel vehettem volna 100 ezerért is ugyanilyet, nem kellett volna a 300 ezres mellett döntenem... beszarok, hogy tényleg itt tart a használtautó-piac.


És mindezt hitelre. Komolyan nem értem, mi értelme az életemnek. Állandóan tátott szájjal sétálok bele a péniszligetbe, hiába vagyok extra óvatos, és hitelről hitelre járkálok fölöslegesen. Most már csak azt tudom remélni, hogy mivel csak 8 szelepes motor, nem fogunk belemenni a százezres tartományba. Mármint biztosan bele fogunk, mert más alap dolgokat is meg kell csinálni rajta (vezérlés és egyebek cseréje), de hogy ez nem fogja annyival megdobni a költségvetést.

2020. jún. 10. 12:45
 4/17 anonim ***** válasza:

Ha tudnál szerelni akkor otthon aprópénzért megcsinálnád Te is...

De gondolom nem tudsz, így marad a szerelő.


A vízszint amúgy emelkedik üzemmeleg állapotban!

2020. jún. 10. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 A kérdező kommentje:
Nyilván megcsinálnám, csak épp a köszörülés és a többi gépműhelyi téma nem otthon elvégezhető feladat. Úgy meg soha nem vállalta egyik szerelő sem, akit ismerek, hogy csak bedob egy új tömítést, mert az nem érné meg neki. És tudom, hogy a vízszintnek emelkednie kell, de ez olaj, nem víz, és nem ott, ahol olajnak üzemszerűen elő kellene fordulnia.
2020. jún. 10. 12:54
 6/17 anonim ***** válasza:
Ha a hűtőfolyadék rendszerbe bekerül olaj, az biztos, hogy hengerfej probléma. Ha most vetted az autót, akkor szólhatsz az eladónak, hogy rejtett hibával adta el az autót, szeretnéd ha visszavásárolná. A másik lehetőség pedig , hogy eladod fillérekért vagy megcsináltatod.
2020. jún. 10. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 A kérdező kommentje:

Nem visszavásárlást szeretnék, hanem árleszállítást, mert egy autó kell, főleg, ha már a nevemre írattam, a biztosítást és az eredetvizsgát is kipengettem. De teljesen mindegy, én még olyanra soha sehol nem olvastam példát, hogy bármi ilyenbe belementek volna, főleg nem olcsó autónál. Aztán persze olyanra se nagyon olvastam még példát, hogy egy Swift hengerfejes legyen... Elintéztem a kereskedést részemről annyival, hogy írtam egy negatív véleményt róluk Google-ön és Facebookon, és remélem, soha nem vesz tőlük senki semmit. Fölösleges pattogni, valahogy úgyis kimagyarázza, hogy nálam lett hengerfejes, főleg kis értékű jármű esetén. Meg főleg úgy, hogy nem vagyok se kopasz, se kigyúrt, se cigány.


Most már csak abban kell reménykednem, hogy nem lesz annyira elképesztően drága a beavatkozás. Az előző autómmal is így jártam egyébként, csak annyi a különbség, hogy az "mindössze" 140 ezerbe került, nem több mint a duplájába. Meg az magánszemélytől volt. Az motivál, hogy csak egyszer kell megcsinálni, utána már nem hiszem, hogy nagy baja lehet egy Suzukinak motorikusan. Bár ezek után nem tudom, mire számítsak.

2020. jún. 10. 13:47
 8/17 anonim ***** válasza:
Csak nem az AAA autónál vásároltál?
2020. jún. 10. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 A kérdező kommentje:
Rájuk szerintem nem szavaztam volna, miután "direkt megnéztem, milyen értékelése van a kereskedésnek". :D Egyébként náluk elvileg minden autóhoz tartozik egy értékelőlap, amit értően átolvasva fel lehet tárni az ismert hibajelenségeket, és ismereteim szerint nem is árulnak olcsó autókat. (Aztán hogy ez valóban így van-e, arról fölösleges vitába bocsátkozni, őket ugyanis elvből elkerültem.) Ez egy Budapesttől délre található kisebb kereskedés, aminek a nevét egyetlen okból kifolyólag nem szeretném elárulni. Ha kiderül, hogy valamilyen csoda folytán mégsem hengerfejes most, csak tényleg nem lett átmosva a rendszer egy korábbi hengerfejszerelés után, akkor a negatív véleményt tudom törölni más platformokról két kattintással, itt viszont örökre nyoma maradhat, ami hitelrontás és egyebek miatt jogi következményekkel is járhat. Amire végképp nincs szükségem.
2020. jún. 10. 14:21
 10/17 anonim ***** válasza:

Mit kell köszörülni? Hengerfej síkoltatásra gondolsz?


Tök felesleges egy 4 hengeres kis motornál.... ez nem egy nagy 6 hengeres motor :D


Ha csak ez tart vissza attól, hogy megcsináld otthon akkor ezt a lépést nyugodtan kihagyhatod és egyből megspórolod a szerelő árát.

Vezérlés + tömítés ára lehet vagy 40-50e ft max.

2020. jún. 10. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!