Vertek már átt téged vagy ismerősödet használt autó kereskedésben? Melyikben?
Próbáltak trükközni tesómékkal, amikor mentek kifizetni a fennmaradó összeget, azt hitték ugyanúgy meglesz minden az autóhoz amikor először látták, ehelyett az alu felnire szerelt téli gumi garnitúrát, kicserélték egy lemezfelnis szettre, és hiányzott a két hátsó fejtámla, jelezték hogy a képeken, és az előző alkalomkor még minden stimmelt.
Neki állt akadékoskodni a telephely két üzemeltetője, nekem is oda kellett menni hogy először kulturáltan próbáljuk meg rendezni a problémát, ha nem megy akkor szépen szétnézünk hogy hova tették "félre" a kerekeket, és a fejtámlákat, az épület hátsó részénél volt bezacskózva, felkaptuk és hoztuk is el, azért udvariasságból megkérdeztük hogy ez is jár az autóhoz igaz? nem mertek ellenkezni mert lecsaptuk volna őket.
Ezt a céget amúgy nem sokkal utána még azon a nyáron átvizsgálták rendőrök, civil ruhás nyomozók, és be is zárt, a tulaj meg elvileg bíróság elé került, autókat is lefoglaltak.
Volt barátnőmet igen. De annyira akarták már a kocsit, hogy nem lehetett rájuk hatni. Egyébként nem a kocsival volt baj, ígértek hozzá egy garnitúra új téli gumit, erre kaptak két pár különböző használtat.
A kereskedés azóta bezárt
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!