Felni belsejében lévő nagy mennyiségű sár okozhat erős rázkódást 120 km/h-nál vagy felette?
100-nál még szinte semmit nem érzek, 110-nél is még alig, 120-nál már egyértelműen, 130-140-nél pedig szétrázza a lelkem. Tegnap vettem észre, mikor felmentem autópályára. Eddig azért nem tűnt fel, mert többnyire városban közlekedek, néha főúton, így 100-110-nél többel soha nem megyek. De legtöbbször 50-60-nal, a város miatt.
Utoljára 4-5 hónapja mentem bőven 100 fölött, akkor még a téli gumi volt fent és tök simán ment az autó. De a nyári kerékkel is mentem már tavaly-tavalyelőtt 120-130 körül.
Amit tudni kell: kb. 2 hete a folyóparton egy elég nagy sárba ragadtam a kocsival, egy kis traktornak kellett kihúznia. Annyira elsüllyedt, hogy az alja a sár felszínéig ért. Azóta többszöri kocsimosás volt már, de a felnik belseje kimaradt. Tegnap pedig beugrott, mikor 120-nál elkezdett durván rázni, hogy egy kerékápolós videóban mondta a srác, hogy a felnibe ragadt nagy mennyiségű sár miatt rázhat a kerék.
Illetve még annyi, hogy pár hete volt a kocsi műszaki vizsgán, ahol a bal első futóműben a gömbfej és a lengőkar mielőbbi cseréjének esedékességét állapították meg. Műszakit megkaptam, de mondta a szerelő, hogy azzal mielőbb ajánlatos lenne visszamenni. Bár a szar utak miatt ez az állapot már egy ideje biztos meglehet a bal első futóműben, így én inkább a felnibe ragadt sárra gyanakszom.
Nálam a felni mosás is beletartozik a takarításba.
Tud a sár nagyon nagy remegést, rázást okozni.
Első körben mindenképp le kell takarítani. Centírozásnál pár grammos súlyokat raknak a felnire...
De akinek nincs 10.000 Ft-ja a zsebében egy futóműállításra, annak egyszerűen nem szabad autót tartani.
#5
Kívülről nyilván lemostam, de belül maximum úgy férek hozzá, ha leveszem a kereket. Őszinte leszek: a felni belsejére nem is gondoltam kocsimosásnál. Holott még az alját is lecsapattam, de a felni belseje csak akkor villant fel az agyamban, mikor tegnapelőtt elkezdett rázni 120-nál...
#6
Pedig biztos vagyok benne, hogy van jó pár autós, akinek éppen nincs félretett pénze állandóan. Tankolás még általában belefér, 5-6 ezer egy alkalom általában. 10 ezer Ft sem probléma talán még egy futóműállításra. De az, hogy állandóan legyen nálam fölösbe 20-30-40 ezer forint, hogy ha csinálni kell rajta valamit, akkor már bajban lennék. Mindig kikalkulálom, hogy X év X km telt már el egy adott alkatrész cseréje óta és ha lassan aktuálissá válik a csere, akkor úgy kalkulálom a kiadásokat, próbálok rá félretenni, stb.
Egyébként Suzuki Swift Sedanom van, szóval nem luxusautóval járok. 3 éve az enyém, igaz, eleinte ha valami nagyobb kiadás volt, kifizettem a félretett pénzemből, ami most már nem nagyon van.
A július elején utalt fizetésem is kb. 30-40 ezerrel kevesebb lett, mert sajnos 2 hét táppénzre kénytelen voltam júniusban elmenni betegség miatt.
Amúgy a gáz ott lehet, hogy minden nap kocsival megyek munkába már hónapok óta, holott van céges busz is, ami ingyen van. Eleinte a busszal jártam, de aztán valami miatt az autónál ragadtam. A hétköznapi autókázások elhagyásával lehetne spórolnom arra, hogy ha valami javítást kell rajta végezni és az egy nagyobb kiadással járna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!