Mennyire van esélyem átmenni a kresz vizsgán?
Holnap lesz a vizsgám és az első eléggé izgulos fajta vagyok így kicsit félek.
E-titánnal illetve ingyen programokon is gyakoroltam viszont míg az E-titánon elérem a 70 pontokat addig az ingyenes verziókban jó ha elérem a 65 pontot. Így most eléggé elbizonytalanodtam abban, hogy átmegyek.
Én is E-titánnal tanultam, gyakoroltam a kreszt. Nálam idegesebb, lámpalázas ember kevés van, gondolhatod milyen gomorgörccsel mentem. Emlékszem a vizsgztató pasas mielőtt benegedett minket a terembe elmondta a szabályokat. Mondta, hogy mindenki nevét mondja, és azt, hogy melyik géphez ülhet. Majd elmonsta, hogy ha valaki kész van a kresz vizsgával, maradjon a helyén majd szólítja.
Annyira ideges voltam, hogy kétszer mondta a nevem, mire felfogtam én vagyok a soros aki beülhet a gépe elé. Amikor elindult a vizsga a garmadik kérdéstől kezdve teljesen ellazultam. Minden kérdés feljött amit az E-titánon is gyakoroltam. NAgyon hamar végeztem a kreszvizsgával, mert minden kérdés válasza beugrott. 1 hibapontom volt, de azért mert kapkodtam vele. ( amikor már beírtam a választ már tudtam hibáztam).. De még így is az izgalom megmaradt, mert amikor végeztem felálltam, pedig nem szólított.. (kicsit ciki volt)
Szóval ne parázz. Ha sokat gyakoroltál akkor 100% m hogy a legtöbb kérdés ismerős lesz.
sok sikert
Én két hónapja vizsgáztam. Az e-titános vizsgát csinálgattam, egy olyan kérdés volt csak a vizsgán, amivel nem találkoztam (vagy nem emlékeztem rá). Én is próbálgattam a netes teszteket, de azok nagyon rosszak, elavultak.
Amíg ott gyülekeztünk hallottam pár ember beszélgetését és én is beszéltem 2vel, mindannyian már voltak egyszer-kétszer, és jól feltöltöttek önbizalommal, amikor azt mondták, hogy az e-titán semmire sem jó :D de ez nem igaz :)
Minden kérdésre 1 perced van, az elég sok, olvasd el figyelmesen, ne kapkodj, mert ha már rányomtál a válaszra, nincs lehetőség módosítani, ugrik is a következő kérdésre.
Menni fog, én is azt hittem, hogy mekkora dolog, de nem :)
Ne görcsölj ez a legfontosabb!
Én elösször nagyon izgultam egy ponttal sikerült is a határ alá kerülnöm, de másodszorra már tudtam, hogy milyen lesz és 2 pontot vesztettem ösdzesen, a forgalmi meg szerencsére elsőre meglett.
"Az ingyenes max. pontra húzása nehéz, főleg mert tele van régi kérdésekkel"
Azok a tesztek pontosan azért hasznosak, mert nem feltétlenül "emlékszem az volt a helyes válasz a múltkor is" stílusban működnek.
Egyszerű kérdések, amelyek megfelelő KRESZ tudással megválaszolhatók, sőt, ha elavult valamelyik kérdés, azt is ki lehet szűrni, de nem jellemző, azok a teszt sorok sem több évtizede vannak fönt.
Időnként a jogosítvánnyal rendelkezőknek sem árt egy-egy tesztsort megcsinálni, akár még kikapcsolódás, szórakozás céllal is hasznosak.
A KRESZ vizsga egyébként nem nehéz, sőt igencsak könnyed felmérő, de a szabályok ismerete nem ott lesz fontos, hanem már a gyakorlati oktatáson is.
Az oktató jobbra, balra utasításait úgy kell követni, hogy az szabályos is legyen, ő azokra már nem biztos, hogy külön ki fog térni... forgalmi vizsgán meg egyetlen szabálysértésért meg lehet bukni, és gondolkodási idő sincs.
Ügyes vagy! Gratulálok.
Amúgy igen, illik időnként rákattintani kreaz tesztre. Én is hagytam magamnak 1 órát, muszáj, gki-n van kresz. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!