Van itt olyan lány, aki nemzetiszocialista érzelmű? 19f
Eddigi kapcsolataim során sokszor probléma volt az eltérő politikai nézet. Én sokat olvastam a témában, és a személyes tapasztalataim révén döntöttem e mellett az irányzat mellett. Nem vagyok agymosott, sem túlzottan fanatikus, még csak Mihazánkos sem, de igencsak mások a nézeteim mint amiket a történelem könyvekben olvasni. A későbbiekben szívesen politizálnék én is.
Én magam Pest megyei vagyok, egyetemre készülök, sokféle téma érdekel, a külsőmről annyit, közel sem vagyok kopasz, mint esetleg gondolnád, jó alkatom van, igazából arcomra se lehet panasz, de nyilván egyéni kérdés, döntsd el te.
Nekem egy lányban fontos a műveltség, hogy tudjak vele beszélgetni az élet nagy dolgairól. És fontos, mint írtam, hogy a nézeteimmel, ha nem is teljesen, de egyetértsen és támogasson, nem vagyok vallásos, számomra a nemzet érdeke a fontos, és nem megy az eszmecsere olyanokkal akiket a modern média tönkretett, és a fertőző nem mondom kik által uralt ál-liberális rendszer átmosott teljesen.
Köszönöm ha elolvastad, örülnék ha találkoznék valakivel aki ilyen, remélem senkit nem bontránkoztat meg, azt is elfogadom ha te teljesen az ellentettje vagy, nem provokáció a kérdés.
"de igencsak mások a nézeteim mint amiket a történelem könyvekben olvasni"
Hát az baj, mert most az írtad le, hogy nem "hiszel" a tényekben. A történelem megtörtént események halmaza, amikkel te nem értesz egyet.
Egyébként ez a műveltség ellentéte.
"és nem megy az eszmecsere olyanokkal akiket a modern média tönkretett"
Ilyen vagy te is. Besz*ptad a szélsőjobbosok, nácik propagandáját, akkor is, ha nincs igazság alapja.
"és a fertőző nem mondom kik által uralt ál-liberális rendszer átmosott teljesen."
Látod, ez pl. a nácik propagandája, amit azért terjesztenek, mert értelmes ember tudja, hogy nincs baj ezekkel a liberális rendszerekkel.
A helyzet az, hogy a jobboldal racionális alapon nem tudott versenyezni a baloldallal, mert még a tudományos kutatások is sorra cáfolták a jobboldali állításokat, pl. hogy a homoszexualitás, az betegség.
Ezzel együtt az emberekben is nagyobb igény volt a baloldali elképzelésekre, pl. 150 évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy a jobboldal rendben legyen a 40 órás munkahéttel, a heti 5 nappal. Viszont a baloldal bevezette, az embereknek tetszett, ezért a jobboldalnak nem volt más esélye, minthogy átvegye.
A jobboldal tanulva a hibáiból már nem érvek mentén próbál embereket meggyőzni, hanem konteók mentén, így csökkentve is a két tábor közötti átjárást.
Te ezt a konteós világot szoptad be annyira, hogy nyíltan nácinak hívod magadat.
#3 "A történelem megtörtént események halmaza, amikkel te nem értesz egyet."
Ez teljesen attól függ, hogy a mondvacsinált történelemre gondol (mert sok szomszédunk szép számmal hamisítja a saját történelmét) vagy a megalapozott, széles körben elfogadott történelmet. Nem mindegy.
#4
"hogy a mondvacsinált történelemre gondol (mert sok szomszédunk szép számmal hamisítja a saját történelmét)"
Csak ezt nem történelem hívjuk, ezért esik ki ez az opció.
#5 attól függ, hogy kit kérdezel.
Mert ők ezt történelemként tanítják vagy történészek állnak elő vele.
#7
Csak a szavaknak jelentése van. Azért mert te zsiráfnak hívod az elefántot, még nem fog elefántot jelenteni a zsiráf.
#9
A mi szempontunkból annyira nem releváns, mert vagy rosszul használta a szót, amiből róla tudunk következtetéseket levonni, vagy jól használta, de akkor meg történelem tagadó, amely esetben megint csak róla tudunk következtetéseket levonni.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!