Hol tudnék olyan nőkkel ismerkedni, akik 30-as éveikben vannak, ketyeg a biológiai órájuk, ezért hamar lehet velük gyereket vállalni?
Március közepén harminc éves leszek. Decemberben 9 éve, hogy együtt vagyok a lassan volt feleségemmel(5 éve vagyunk házasok). Én már évek óta nagyon szeretnék gyereket, ő még mindig nem szeretne, csak halogatja. Mindig valamilyen feltételhez kötötte a gyerekvállalást(Majd ha meglesz a diplomája, majd ha jobb munkahelye lesz, még ez az iskola, még ez, még az). Vagy 5-6 alkalommal tologatta, az alkalmat, mindig valamire hivatkozva. Én eddig mindenben támogattam őt, mindent megtettem, hogy sikerüljón neki, amit szeretne. Rengeteget dolgoztam, és munka mellett tanultam, hogy a közös életünket építsem. November közepén odaállt elém, hogy szerelmes lett valaki másba. A dologból nem lett semmi, azt mondja, velem akar maradni. Gyereket továbbra sem akar tőlem. Azt mondja, akar gyereket, de nem most.(Ő 30 éves)
Bennem viszont megtört valami. Lehet, hogy akár gyereket, de nem tőlem, csak azért van velem, mert nem akar egyedül maradni.(Ismerem őt, tudom). Én viszont nem akarok több időt, pénzt, és energiát pazarolni egy olyan emberre, aki nem akarja megadni nekem, ami boldoggá tenne. Egyre több ismerősöm van, aki már családot alapított, én meg egyhelyben toporgok évek óta. Úgy érzem, lemaradtam/lemaradók valamiről. Nagyon dühös, és frusztrált vagyok emiatt.(Nem vagyok irigy senkire, félreértés ne essék). Úgy döntöttem, hogy elválok, és keresek mást, aki ugyanazt akarja, mint én. Az ismerősi körömben szinte az összes hasonló korú nő már házas, eljegyzett, vagy párkapcsolatban van, vagy még nem akar gyereket.
Arra lennék kíváncsi, hogy hol tudnék olyan nőkkel ismerkedni, akik egyedülállók, gyereket szeretnének, és harminc felettiek, így sürgeti őket az idő, és minél hamarabb szeretnének gyereket. Azért írtam ezeket, mert tanultam a hibámból, és nem szeretnék még egyszer úgy járni, hogy éveket vesztegetek el egy olyan emberre, aki nem adja meg azt, amire vágyok. Válaszotokat előre is köszönöm!
19,20,21-es válaszolók: Köszönöm szépen a válaszaidat. Van keresztlányom, és ugyan nagyon szeretem, de nem olyan, mintha a saját gyerekem lenne.
Egyedülálló férfinek nem hiszem, hogy örökbe adnak gyereket, főleg úgy nem, hogy műszakos munkarendben dolgozom. A béranyaság intézménye sajnos tiltott Magyarországon, és a gazdagokon kívül amúgy se tudná megengedni magának senki. Az egyházon belüli ismerkedés megfontolandó, de 30 évesen nem hiszem, hogy az a korosztály vagyok, aki ott tudna ismerkedni.
Az a baj, hogy a korosztályonon belül tényleg a legtöbben már házasok, gyerekük van, vagy el vannak jegyezve, vagy legalább is kapcsolatban vannak, így tényleg nehéz a helyzetem.
Nem baj, próbálkozok, csak sikerül találni valakit, akivel családot alapíthatok. Annyi előnyöm talán van, hogy én férfiként fogok tudni akár 50-60 vesen is családot alapítani. A napi szintű sport, és egészséged táplálkozás csak kifizetődik.
Utolsó: Megmondtam neki, hogy mivel mások a céljaink, ezért én el szeretnék válni. Zokogott, azt mondta, velem akar maradni, meg hogy csak egy dolgot várjak még meg...
Az a baj, hogy már akkor se hinném el ezt neki, ha azt mondaná, hogy belemegy, és az se biztos, hogy én ezek után belemennék vele.
Egyébként honnan gondolod, hogy lélekben hozzà tartozok?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!