Megmentenéd egy srác életét azzal, hogy esélyt adsz neki egy randira?

a minél több féle aktivitást erőltetni jó dolog, különféle programok, sportolás, hobbik.

Ezen kívül minél többet kifelé figyelni. Hát basszus, reggel felkelek és elkezdem sajnálni és kritizálni magam. Most már észreveszem és igyekszem kifelé figyelni, milyen színe van az égnek, milyen a formája a lányok fenekének, milyen madárhangok vannak, ezek mind gyógyítóak. :-)

De én sem vagyok gyógyult, csak próbálkozom, meg néhány dolgot már észreveszek a viselkedésemben, jó esetben...

Nem.

Bevallom, régebb sokszor volt, hogy itt olvastam egy-egy srác magányáról és elfogott egy olyan érzés, hogy "úgy megölelném, ha mást nem is tudok neki biztosítani"... de azóta rájöttem, hogy ez puszta naivitás volt részemről.

Ezeknek az embereknek nem lenne elég egy-két ölelés. Sőt, talán ők értenék félre a legtöbbször és egyből többet látnak bele.

Szóval le is zárult a megmentő komplexusom.

Sokakkal beszélgettem már itt... elég elkeserítő az életük. Nem csak a társkeresési sikertelenségek miatt, de konkrétan ők maguk is annyira furcsák.

És nem, nem a depresszió miatt. Én is voltam depressziós, jártam terápiára, de messze nem voltam annyira megkeseredett és reménytelen mint ők. Sokan tényleg a ló túloldalán ülnek. És sokaknak elég egy kis szembesítő üzenet vagy egy burkolt utalás velük kapcsolatban és máris vérig sértődnek és elkezdenek ŐK ignorálni.

Azért elég kemény csúsztatások vannak a reakcióidban és az egész kérdésben.

Könnyű azt mondani, hogy "pfúj... a gyakorisok érzéketlenek, megvetik, elutasítják a depresszióst". Holott nem erről van szó.

Nem megvetik, hanem a kezelésre motiválják. Ahogy már sokan mondták, egy randi nem fog megoldani semmit. És igenis, ha ilyen "megmentenéd e az életét", meg hasonló hatásvadász, manipulatív kérdésekkel jön valaki ezzel kapcsolatban az nagyon nem őszinte dolog, miközben azt hangoztatja, hogy nem ez a célja.

- Ti mind egyéniségek vagytok!

- Én nem!

Biztosan nem. Én is évekig depressziós voltam, csak nem lettem diagnosztizálva. Igen, másképp működik az agyad, igen,hajlamos lehetsz mert örökölhetted (mint én kb az egész családtól) de igen, tehetsz ellene.

Amíg nem TANULOD meg tisztelni, szeretni önmagad a kényszergondolataid, rossz tulajdonságaid, hiányosságaid ellenére és nem tanulsz meg dolgozni a hibákon (kisebb lépésekben), szorongáson, a gondolatok kezelésén, amíg az önsajnálatban élsz és másoktól várod a külső megerősítést, hogy szerethető vagy stb., addig csúnyán szólva egy kullancs leszel a másik félnek. Tudom, hidd el, fiatal anyuka vagyok egy bodlogtalan párkapcsolatban. 5.évemet töltöm egy nárcisztikus alkesz mellett, mert nem volt elég önbecsülésem ahoz, hogy továbblépjek rajta amikor mgé nem volt gyerek. De lehet ennek így kellett lenni, mert a gyerek indította be bennem azt a folyamatot, hogy dolgozzak magamon, hogy olyan anya tudjak számára lenni, amilyen nekem nem adatott meg. Ezzel nem azt mondom hogy legyél szülő vagy valami, dehogy is, csak sokszor én is nagyon magányos vagyok, nincsenek barátaim szóval sokszor hiányoznak még az emberi kapcsolatok, de elfogadtam a helyzetet hogy jelenleg nincs lehetőségem mélyebb baráti kapcsolatok kialakítására, ezért amikor így érzem magam nem belesüppedek a mélabúba, hanem mondjuk kicsit foglalkozok magammal. Pl. Olvasok, írok, keresztrelytvényt fejtek vagy akár takarítok (amikor éppen nem a gyerekkel foglalkozom). Elérem hogy jól érezzem magam velem na. Nem tudok összefüggően írni, bocsi.