Akik nem mertetek nyitni mások felé, hogyan értétek el hogy végül merjetek? Van erre bármiféle módszer, ami működik?

Én nem ilyen vagyok, de legjobb barátom ilyen volt. Én segítettem anno neki, úgy hogy odarángattam, bemutattam őt a csajnak majd elmentem.

Esetleg ha van egy barátod akivel ezt meg tudod csinálni, az nagy segítség.

Persze ha utána meg sem tudsz szólalni, akkor más bajok vannak.

Vagy plan B: egyszerűen rá kell jönni, hogy semmi rossz nem történhet. Max elküld melegebb éghajlatra, de na és? Van ezer másik!

Ha csak a gyakorlás a célod, az-az hogy egyáltalán nyitni emberek felé, akkor talán egyszerűbb olyanoknál kezdeményezni, akikkel feltehetően nem fogsz találkozni máshol.

Ez ezért lehet jobb, mert adott esetben bármilyen is lesz a megnyilvánulásod végső eredménye, nem kell attól tartanod, hogy egy adott társaság vagy közeg kinézne emiatt, mert úgysem fogsz azokkal az emberekkel találkozni a jövőben.

Erre találták ki anno azt a mondást, hogy: Házi nyúlra nem lövünk... :,D

Volt pár pillanat amikor muszáj volt valakitől kérdeznem, pl egyetemen nem találtam egy termet stb, és utána még sok ilyen. Onnantól könnyebb lett, mert azokkal a személyekkel össze is barátkoztam, és rájöttem, nem is nehéz, csak valamiért féltem . Ugyan ez munka helyen . Szóval a szükség hozott rá.

De remélem ez jó példa arra, hogy nem kell felni ettől, csak nyilván olyan embert kell leszólítani, aki szimpatikus , és valószínű hasonló hozzád :)

Az első pár randimra meg úgy mertem elmenni, hogy ittam egy két pohár bort :D ( netes ismerkedés ) Segített oldódni :) De ez nem feltétlen követendő , de segít :D

Én nagyon félénk és zárkózott voltam, sőt még azt is hajtogattam, hogy gyűlölöm az embereket. Anélkül mondtam ezt, hogy esélyt adtam volna magamnak, hogy akárkit megismerjek.

Aztán egyszer csak kezdtem azt érezni, hogy ez nagyon nem jó így.

Jó az nekem, hogy levegőnek néznek, mert lehajtott fejjel megyek az utcán? Hogy akkor se merek megszólalni, ha kérdeznek?

Nekem ez volt a legnagyobb félelmem. Hogy beszélgessek valakivel. Nem tudtam, mit mondjak, miről beszéljek, témám sincs, ki fognak röhögni, hülyének éreztem magam.

És akkor azt mondtam magamnak, hogy ezen változtatni kell. Le fogom győzni a legnagyobb félelmemet.

És attól kezdve én szólítottam le az ismerőseimet (mert barátaim nem voltak). A szemükbe néztem, és megkérdeztem hogy vannak. Ez a sablon kérdés máris beindította a beszélgetést. Látták, hogy érdekel, mi van velük, és beszéltek, én hallgattam, néha beszúrtam néhány mondatot. Nagyon-nagyon nehéz volt eleinte. Szorító érzés a gyomromban, a szívem kalapált.

Elvörösödtem, úgy éreztem, senki sem akar velem beszélgetni. De nem így volt! A végére annyit fejlődtem, hogy ismeretleneket is leszólítottam, mondtam valami kedveset. Megdicsértem a pénztárost, hogy milyen erős, amiért 12 órában kibírja ott ülni. Megdicsértem a hivatalban az undok ügyintéző nő körmét, a boltban a kiszolgáló ruháját, akármit, amit észrevettem és tetszett. Még ha nem tetszett, akkor is megdicsértem.

És tudod, mit értem el mindezzel? Hogy a legundokabb ember is mosolyog rám.

Múltkor lángost vettem, és a nénin látszott, hogy a pokolba kívánja az egészet, undokul beszélt velem is. És amikor odaadta a lángost, azt mondtam neki, hogy nagyon becsülöm azért, hogy egész nap ott sütöget a 100 fokban panaszkodás nélkül, és ami a legfontosabb, még jókedvűen is csinálja, mosolyog a vevőkre.

Hát látnod kellett volna annak az életunt néninek az arcát, hogy megváltozott. Elkezdett örülni, aztán mosolyogni, végül nevetni, még akkor sem tudta abbahagyni a mosolygást, amikor már elmentem onnan. Szerintem azóta is mosolyog. :)

Az embereknek kell az ösztönzés, a dicséret, az elismerés. Teljesen megváltoznak, ha emberszámba veszik őket, mert sok ember nem teszi ezt.

Ezt több embernél is elértem, az undok hentes lánynál, aki még köszönni sem akart. Gyönyörűszép világító kék szeme van, én pedig azt mondtam neki, hogy még sose láttam ilyen gyönyörű szemeket. Teljesen megváltozott a viselkedése, kedves lett.

Ezek nekem akkora boldogságot okoznak, hogy azt el sem tudom mondani. Nem hittem volna, hogy ez lesz belőlem, abból, aki még a fejét sem emelte fel az utcán, vagy átment a másik oldalra, hogy ne kelljen találkozni az ismerősökkel.

Például tavalyelőtt hatalmas jégpálya lett itt a lakótelepen, az emberek csúsztak, estek, ahogy menni kellett. Egy idős néni állt a jégpálya közepén és nem mert elindulni. Odacsúszkáltam hozzá, mondtam hogy karoljon belém, és elbotladoztunk a kapuig, ahol lakik. Olyan hálás volt ezért, mert senki nem vette őt észre, mindenki elcsúszkált mellette, csak magukat féltették.

Kocsival haladva láttam, hogy 4-en próbálnak egy kisbuszt feltolni a járdára. Amikor visszafelé mentem negyed óra múlva, még mindig ott szenvedtek. Kiszálltam a kocsiból, szó nélkül odamentem és feltoltuk a kocsit a járdára. 4 embernek nem sikerült, de 5-nek már igen.

Mindenre, mindenkire figyelek. Amikor a vak néni fejjel ment a busz oldalának, mert senki sem segített neki az ajtóhoz menni, és a busz is direkt úgy állt meg, hogy ne tudjon felszállni. Amikor nem tudott átmenni a zebrán, mert nem tudta, mikor van zöld, és az emberek elmentek mellette. Amikor a bácsi elejtette a szatyrát, minden szanaszét gurult, és az emberek elmentek mellette.

Amikor a néni nem tudott lejönni a jeges lépcsőn és a lakók elmentek mellette. Amikor a vak fiatalember pillanatokon belül a lezáró korlátnak ment volna fejjel, ha nem rántom vissza, míg mások észre sem vették őt.

Én ugyanezt ajánlom neked, legyél te az, aki mindent észrevesz, és segít, vedd rá magad és foglalkozz az emberekkel, nagyon nagy örömet fognak szerezni, és nagyon sok barátod lesz. Nézz körül, hol teheted magad hasznossá, hol van rád és a segítségedre szükség, és beszélgess az emberekkel. Rá fogsz jönni, hogy nem hülyék. :)

Nem azért írtam ezeket, hogy fényezzem magam, hanem hogy felnyissam azok szemét, akik néznek, de nem látnak.

Nem jó ötlet, hogy egy barátod odalök akárkihez, mert a szorongás és a félénkség megmarad, nem fogsz tudni megszólalni. Tapasztalatból tudom.

Csak te tudsz változtatni, akarni kell és lépni.

Sok sikert, menni fog, ahogy nekem is!