Ez a Tinder miért ennyire egy értelmetlen társkeresési oldal?
Nem tudom mit rinyálnak itt ennyien. Nekem volt több randim és onnan lett párkapcsolatom is. Amikor mindenkit jobbra húztam, akkor igen, volt pár idióta, de nemes egyszerűséggel megírtam, hogy bocs ez nem fog menni aztán vagy vette a lapot vagy így járt. Fiú haverjaimnak is volt sikerélménye, sőt elég sok ismerősöm onnan talát magának párt.
Am meg azokat hallottam többnyire picsogni, akik tesznek fel magukról egy képet, vagy több olyat, ahol régen még jobban néztek ki (pl. nem volt rajtuk plusz), és ha írtak is ki magukról szöveget kb. egy iskolai megfogalmazott sablonszövegnek ment volna el.
Na meg az olyanokat alapból offoltam, akik pár szóváltás után elkezdtek becsmérelni másokat az oldalról, vagy maga az appot (mert akk minek használja?).
Igen, volt szerencsém mindkét végletű emberrel találkozni, aki csak szexpartnert keresett (vagy harmadikat), és aki már házasságot és gyereket akart.
De élőben sem másabb a társkeresés, ráadásul ott hajlamosabbak eltitkolni az igazi indíttatásukat az emberek.
Én most éppen ott tartok, ahol a part szakad. Egy sima társkereső oldalon: szánalmas a felhozatal. Badoo-n: szánalmas a felhozatal. Randivonalon: senki nem ír (nem tudom, ennyire nem vagyok ronda, az az oldal utál engem).
Tinder: nem is használtam még, csak regisztráltam, most határoztam el, hogy megnézem, erre megint kéri a tel.számom, pedig már regisztráláskor megadtam, wtf.
De akkor hol ismerkedjek?
49N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!