Mitől függ, hogy valaki évekig magányos, más meg rögtön talál valakit?

7 eshez fűzném hozzá, hogy nagyon kevés ember elég bátor ahhoz hogy elmélyedjen az önismeretben, és ők nyilván nem egy egyszerű belső világú társat keresnek. Az esélyük is jóval kisebb, hogy egy másik érett, érzelmileg felnőtt személyt találjanak, mivel ezekből alig van. (Persze szereti mindenki magáról azt hinni, hogy az)

Egy egyszerűbb gondolkodású, nem tűl bonyolult személyiség meg simán talál magának valakit akivel elkirándulgat meg sorozatokat néz pár évtizeden keresztül.

12-es határozottan egyetértek veled. Én egy nagyon mély érzésű nő vagyok, inkább elárasztó típusú kötődéssel. Sokan nem kedvelnek, mert túl soknak tartanak, nem szeretek/tudok a semmiről beszélni és emellett introvertált is vagyok. Persze idővel úgy-ahogy megtanul társaságban viselkedni az ember. Introvertàltként ez nagyon nehéz, mert csak a gyakorlat segít benne, de ha az ember alapból nem tud társaságba járni, vagy nehezen hívják el bárhova is, akkor nincs hol gyakorolni.

Nem olyan a humorérzékem sem, ami bárkit lekötne. A hozzám hasonlóan intelligens, diplomás nők pl: gyerekesnek tartanak. Szeretek a szexről poénkodni, meg kicsit elvont, sötétebb dolgokról, Radics Peti szintű humorról, ilyenek. :D Bár én bármin képes vagyok nevetni, csak épp a társaságban általában én vagyok az aki csendben ül és figyel. Ezzel csak az a baj, hogy ezáltal senki sem ismer meg, sem a jó sem a rossz tulajdonságaimat. A rossz tulajdonságok egy felszínesebb,haveri viszonyból azért könnyebben kitűnnek. Mindenkinek szimpatikusabbak a laza, jó dumájú egyének.

Úgyhogy én sosem jutottam el társaságban arra a szintre, hogy komolyabb legyen a dolog, szintet léphessek, ami azt jelenthetné, hogy másoknak is bemutatnának. Így férfiakkal nem találkozom, van 4 barátnőm, ami a mai világban egész jónak mondható, de hogy én a való életben olyan helyzetbe kerüljek, ahol szingli, intelligens férfiakkal találkozhatnék.... kicsit lemondtam erről. Neten próbáltam ismerkedni, de az meg aztán végképp nem a C-típusú kötődés terepe. Semmiféle biztonságérzetet nem ad, és általában olyan férfiakkal tudok beszélgetni, akiknek igen súlyos gondjaik vannak. Mindenkinek vannak, ez a mai világban elkerülhetetlen, de ha az ember kellően ismeri magát, akkor tudja, hogy hol ér véget az a határ, amit be tud még fogadni.

Úgyhogy 25 éve szingli vagyok.