Lányok, valaki szeretne ismerkedni?
19/F vagyok, most minden jellemzőmet nem fogom ide leírni, szóval a lényeg, hogy lehetőleg Nyugat-Dunántúli lányokkal szeretnék ismerkedni.
Azért próbálkozom be itt, (sajnos) mert úgy látom, hogy ez az ismerkedős részleg itt GYK-n elég népszerű, és már próbálkoztam mostanában a neten rengetegszer, főleg AnoTalkon (tudom, most biztos röhögtök), és igaz, hogy nehezen, de sikerült utána máshol folytatni a beszélgetést nem egy emberrel már, de szinte az összesről kiderült elég hamar, hogy egyikőjük túl fiatal hozzám, vagy kövér, vagy az ország másik végében él, de olyan is volt már, hogy az illető akivel beszéltem az cigány volt.
Ja, és azért próbálkozom be itt, mert egyrészt iskola már egy jó ideje nincs, másrészt meg ahol lakom, ott gyakorlatilag esélytelen csajozni, Facebookon meg nem fogom csak úgy ráírni egy idegenre, mert az szerintem elég gáz dolog...
Tudom, hogy hosszú voltam, de ha valakinek sikerült felkeltenem az érdeklődését, akkor nyugodtan írhat nekem privátban, aztán majd meglátjuk. :)
Hát ha az illetőről kiderül, hogy nem is annyi éves, mint amennyinek kiadta magát, az azért nem kellemes érzés
15 éves lánnyal meg nem fogok összejönni, mert az már szerintem fiatal egy 19 éveshez, még ha 2020 van, akkor is
"hogy egyikőjük túl fiatal hozzám, vagy kövér, vagy az ország másik végében él, de olyan is volt már, hogy az illető akivel beszéltem az cigány volt."
Te egy pöcs vagy🤦🏽♀️🤦🏽♀️
Nem vagyok meleg, csak szerencsétlen 😂😂 nem hiszem el, hogy nem tudok egy magamhoz való lányt találni 😂
A lényeg csak, hogy ne KÖVÉR és ne CIGÁNY legyen az illető, már ezért is meleg vagyok? 🤔
Miért baj az ha valaki kövér vagy ha valaki cigány ?
Tegyük fel meghízik a csajod akkor otthagyod?
Vagy ha a csajod cigány de nem látszik rajta és csak később derül ki akkor otthagyod ?
Viszont 1 guminőt tudok ajánlani neked😅😂
Hát elmondanám neked, hogy az emberek TÚLNYOMÓ TÖBBSÉGE nem szeretne kövérebb emberekkel kapcsolatot létesíteni! Nem hiába a mondás, külső megfog, belső megtart.
De ez fordítva is igaz, egy csinos lány nem szívesen néz rá egy kövér, elhízott férfira úgy, hogy hú de jól néz ki ez a pasas, lányoknál is a túlnyomó többség az izmosabb férfiakat szereti.
Már ezeket is el kell neked magyarázni? Amúgy részemről befejeztem, nem szeretnék tovább erről vitázni 😉
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!