Lehet-e ilyen helyzetben egyáltalán kezdeményezni és hogyan?
15+ év házasság után, lassan már 1 éve, hogy egyedül vagyok. A házasságból van egy 9 éves kisfiam, aki nem velem él, de minden 2. hétvégén nálam van. A többi hétvégén és hétköznapokon nem járok sehova. Megtehetném, hogy nagy lábon éljek mert alapból 650 nettót keresek, de inkább túlórázok amennyit tudok, hogy rendezzem a válás miatti dolgokat. A válás óta nem is nagyon próbáltam ismerkedni, valahogy nem is érdekelt a téma, egészen mostanáig.
Pár hete minden reggel munkába menet összetalálkozok egy kb. velem egykorú anyukával, aki a kisfiát szokta vinni a közeli óvodába. Minden reggel elhatározom magamban, hogy mondok neki valami kedveset, vagy csak rájuk köszönök hátha abból is kialakulhat valami. Aztán persze mindig csak annyi lesz belőle, hogy zavarodottan belenézek a szemébe és elmegyünk egymás mellett, mert ugye ott van vele a kisfia is.
Nincs sok tapasztalatom ismerkedés terén, főleg úgy hogy a 15 év alatt én rá sem néztem más nőre. Nem tudom hogy esetleg együtt van-e a kisfiú apukájával, ha igen akkor esetleg mibe tenyerelek bele, nyilván nem tudhatom hogy nyitott lenne-e bármire, de ha meg sem próbálom akkor sohasem fogom megtudni. Ráadásul nem tudom hogyan lehetne úgy beszélgetést kezdeményezni, hogy amikor szóba kerül hogy nekem is van már gyerekem akkor ne gondolja egyből azt, hogy biztos az a tipikus család elhagyó típus vagyok. A volt párom hagyott ott engem egyik napról a másikra - elkolbászolt -, de van hogy hiába mondom, a sztereotípiák erősebbek. Van rá esélyem, hogy ha kezdeményezek nála, akkor nem az lesz, hogy kapásból elilyesztem és legközelebb már kerülőúton mennek? Ha igen akkor hogy csináljam? Nem azért ismerkednék vele hogy "meglegyen", hanem mert tényleg elképesztően tetszik nekem és szeretnék komolyan megismerkedni vele. 36F
Pedig nincs mese, valahogyan neked kéne kezdeményezni.
Köszönés, mosolygàs. Mindenképpen ezzel kéne indítani. Már holnap! Hajrá! :)
Én szurkolok neked!
Szerintem is neked kell megtenni az első lépést, legyen az bármi amit te jónak látsz, az írásodból az jött le, hogy egy rendes férfi vagy, jól meg tudsz nyilvánulni, így szerintem ezzel nem lesz baj. Nyilván benne van a pakliban, hogy van férje vagy párja vagy csak szimplán nem fogtad meg őt, akkor sincs tragédia, legalább megpróbáltad.
Egy kedves "jó reggelt" kezdésnek.
Én is jártam így, mármint köszönésből beszélgetés lett egy látásból ismerős férfival mikor reggelente az iskolába sétáltam a gyerekkel.
Ő kezdeményezte és szuper társaság volt, csak nekem nem jött be mint pasi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!