Lelki fröccs, vagy támogató beszélgetésre nyitott bárki is?
Nemtudom melyik kategóriába illett volna igazán ez a kérdés, ezért került ide.
A hosszú történet röviden, eléggé el vagyok veszve a társkeresés szinten, abból adódóan, hogy gyakorlatilag augusztustól decemberig terjedő hónapokban több lánnyal is ismerkedtem. Természetesen nem egy időben, hanem egymás után. Először augusztus elején ismertem meg valakit aki elhitette velem, hogy én valaki vagyok a számára, aztán egyszer csak leppatintott, mert talált mást. Utána, teljesen véletlenül ismerkedtem meg egy lánnyal, akinek segítettem kijönni egy nagyon toxikus kapcsolatból, s utána Ő közeledett felém, de végül úgy alakult, hogy inkább visszament ahhoz az emberhez akitől segítettem neki lelépni.. De előtte ugyan úgy hitegetett mindennel, hogy mennyire szeret, mennyire eltudja velem képzelni a jövőjét.
24 éves vagyok egyébként, vagyis, idén leszek 25.
Mindkettő esetben 20+-os lányokról volt szó.
Előttük persze voltak már barátnőim, sőt középiskola alatt és után kicsivel volt egy majd 5 éves kapcsolatom is, ahol szintén a lány csalt meg és lépett ki belőle. Utána volt pár futó kaland, de a közelmúltban ez a kettő eléggé padlóra tett.
Mit tanácsolnátok? Egy időre hanyagoljam az ismerkedést a társkeresést? Mert alapvetően, egyáltalán nem tartom magam rossz partinak, vagy rossz embernek. Csúnya sem vagyok, stb.
Voltam olyan randin ahol kaptam olyan jelzőt, hogy golden retriever vibe-om van. Bármit is jelentsen ez..
De, egy szó mint száz, kicsit elvagyok veszve. Nem tudom, hogy változtatnom kellene-e valamit magamon vagy sem. Minden esetben amikor szakítottak velem elmondták, hogy semmi baj nincs velem, pusztán másra vágynak. Szóval még negatív kritikákat sem kaptam amikből elindulhatnék egy irányba.
Köszönök minden segítő szándékú kommentet!
Tényleg nem tudom merre kellene kezdenem a dolgokat. Ha pedig lenne másnak is története amit szívesen megosztana, s akár tanulni is tudnék belőle, azt is örömmel fogadom!
Köszönöm, ha elolvastad!
#1 Oh. De akkor nem is értem, hogy miért nem közlik a hölgyek esetleg ezt is?:")
Mármint, nem gondoltam volna, hogy ez gond. Mármint, miért ne lelkesedhetne valaki, ha randizik vagy ha már jár is valakivel? Nem gondolnám, hogy ez rossz tulajdonság kellene, hogy legyen.
Meg, amiatt sem értettem sosem, a nőket, én minden ismerkedésnél elmondtam, hogy mit keresek, hogy nem szeretnék játszadozni, nem akarok alkalmit, vagy barátság extrákkalt... Hanem normálisan szeretnék építeni egy kapcsolatot amiben lehet tervezni. Így, amikor valaki erre azt mondta, hogy rendben, akkor miért ne lehettem volna lelkes? Fura.
"golden retriever vibe-om van. Bármit is jelentsen ez."
Egyetértek, mivel nekem is a "de cukiii!!" jelző jutott az eszembe irományod kapcsán! :)
Túl jó vagy/voltál ezekhez a lányokhoz, akik nem érdemeltek meg téged!
Szerintem keress kevésbé dekoratív, de normálisabb leányzót, akinek szíve és lelke is van és szereti a kutyusokat. :D
#3
Hááát köszönöm!:")
Igazából nem gondolnám, hogy túl jó lettem volna! Pusztán, ha vagyok valakivel akkor igyekszem a kedvére tenni, kielégíteni az igényeit.
Amiket természetesen szintén szeretek átbeszélni azelőtt, hogy komolyan randizni kezdenék valakivel. Elvégre, ez az első és legfontosabb lépés, hogy tisztázzák a felek, hogy mit is keresnek.
Ezért nem értem, hogy ha tudták minden esetben nálam, hogy mit várhatnak el, hogy mivel tudok szolgálni, akkor az elején ki kellett volna szállniuk nem pedig hitegetni.:")
Illetve, hogy keressek kevésbé dekoratív hölgyeket. Eddig sem a külsőre mentem rá valakinél. Természetesen vannak nekem is igényeim, amiknek ha nem felel meg a másik akkor közlöm is normálisan. Viszont, voltam kevésbé dekoratív lánnyal. Vagyis, próbálkoztam, de nála az volt a gond, hogy nem bízott bennem, mert "másokkal is kedves vagyok és így biztosan megpróbálnának elhódítani tőle meg ilyesmik...
Szóval, tényleg nem tudom hol lenne az aranyközépút.:")
"akkor az elején ki kellett volna szállniuk nem pedig hitegetni"
De hát miért szálltak volna ki?! Mindenki szereti, ha egy kedves kutyus pitizik és ezt élvezték is ki is használták. :)
Keresgélj csak tovább és előbb-utóbb sikerülni fog megtalálni azt az aranyos középutat is!
#5
Végülis igaz.
Hát, akkor keresgélek tovább. Valami tanács, mivel szűrjem ki a továbbiakban az ilyen hölgyeket?
Vagy, egyszerűen nyeljem be a békát mindent alkalommal ameddig nem jön össze egy tényleg normálisabb?😅
#7
Hát, pedig eléggé padlóra küld ez minden alkalommal...
De, akkor igyekezni fogok, hogy ne éljem bele magam túlságosan a dolgokba illetve jobban odafigyeljek a másikra, hogy tényleg komolyan gondolja-e...
Bár ilyesmikre jók lennének praktikák amikkel hamar kibújik a szög a zsákból, de ha nincsenek, akkor nincsenek. Akkor marad a gyakorlati tapasztalat és az idő és energia rászánása mindenre, aztán lesz ami lesz.😄
Mindenesetre, köszönöm!
8: áá, csak az első pár csalódás fog a padlóra küldeni, aztán majd megszokod! 😄
Szívesen! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!