Nagyon szimpatikus és pont ezért nem szeretném feladni elsőre. Mit gondoltok?

Az interneten összeismerkedtem egy nagyon kedves lánnyal. (nem itt) Két hónapja már írogattunk mindennap, néha volt hívás is. Ismerkedtünk csak, de nemtudtam mire vélni a szándékait.. Nekem persze egy idő után valami átkapcsolt. Annyira természetesen csodálatos, hogy azt leírni nemtudom. Nem csak kívülről..

Szóval a találkozó nem jött össze addig, én meg két hónap után megosztottam vele, hogy nagyon szimpatikus és tetszik nekem. Olyannyira nyitott volt felém, hogy arra számítottam ő is hasonlóan érezhet.

Adott egy semmilyen választ. Konkrétan nem utasított vissza, de a hülye is látja (azaz én) , hogy visszautasított. Utána emésztgette a dolgot illetve a találkozót és úgy vélte ez nem túl jó ötlet a helyzetre való tekintettel.

Eltelt pár nap és azóta nem írt, én sem zaklattam, hiszen megértettem, hogy nem..

Persze mindennap 0-24 róla áradozom magamnak legbelül, hogy elrontottam a dolgot, nem kellett volna így elmondani neki és akkor egy találkozóval lehet máshogy alakult volna az egész.

A beszélgetéseink elején volt szó zenékről, ki mit hallgat stb.

Én elég sok zenét hallgatok és ezt szeretem megosztani néha instán a storymban. Visszakerestem milyen zenéket mutatott nekem régebben és az egyiket kitettem ugyanígy storyba. Szándékosan, hiszen tudtam, hogy látni fogja és talán közvetett módon tudom neki jelezni, hogy azóta is gondolok rá.

Reagált a storymra, nyílván én akkor már írtam neki Nőnap alkalmából is. Aztán igazából egy két kérdésben érdeklődtünk egymásfelől. (Kb. tudjuk egymás élethelyzetét és ezekről váltottunk pár szót)

Nem igazán értem. Bevallom neki, hogy tetszik és szimpatikus, de így már nem tartja jó ötletnek a találkozót, viszont nincs ellene a további beszélgetésnek, mivel ő reagált a napomra. Lehet nem jelent semmit.

Lehet, hogy papucs volnék, vagy ilyenek és nem kéne vele foglalkoznom, mert csak magamat emésztem, de nem tehetek róla.

Kíváncsi vagyok a véleményetekre, ti hogy látjátok?