Naturista Női/Férfi/Pár fiatalos társaság Budapesten?
Sziasztok! Fiatal felnőtt korú srác vagyok, és naturista társaságot keresek Budapesten (környékén) – strandolásra, beszélgetésre, ismeretségi kör bővítésre, ilyesmikre – más egyéb félreértéseket elkerülvén.
Azt hallom, a fiatalok körében is vannak jó néhányan, ám sokan mégsem mozdulnak ki egyedül, pláne a lányok… Azon kevesekkel, akikkel ritkán találkozom, 95%-ban idős urak, így inkább fiatal srác, lány, vagy akár középkorú nő, illetve pár társasága is jól jönne egyaránt. Arról fogalmam sincs, a kifejezetten fiatal naturisták hol ismerkednek, találkoznak manapság…
Megértem azokat, akik tartanak az ilyesmitől, avagy az előítéleteket, így azt hogy rendes, normális, megbízható, biztonságos társaság vagyok, aki nem él vissza az ilyen helyzettel, leginkább élőben tudnám bizonyítani, először pl. hagyományos városi találkozó során "civilben", aztán haladhatunk fokozatosan is, először pl. csak fürdő ruhában, míg kialakul a bizalom, stb…
Egy női társaság kifejezetten megtisztelő lenne, oly sok éve keresgélek már erre alkalmas társaságot. Ha arról lenne szó számíthatsz rám, hogy a védelmedre leszek, de amúgy semmi erre okot adó nem szokott lenni, elég biztonságos a dolog…
Ha fiatal srác vagy, esetleg új ebben, s attól tartanál, hogy izgalomba jöhetsz vagy megláthatnak, semmi gond, én pozitívan, természetesen kezelem, avagy javasolhatok jóval fedettebb helyeket is, ahol ezt senki se látja, senkit se zavar, stb.
A párok egymás iránti szeretetének kifejezése pedig egyáltalán nem zavar, sőt – nem leszek teher, inkább támogatóan állok hozzá, csak szabadon, nyugodtan. Ez a szabadságról, pihenésről, kényelemről, jól érzésről szól. :)
A többiről személyesen: mastrvaron04 g m a i l c o m
U.I. Negatív, minősítő, rosszindulatú kommentekre nem is reagálok, fölösleges vitákba nem szállok be. Köszönöm!
Sajnos nagyon nehéz, szinte lehetetlen ilyen társaságot össze hozni.
Annó én is megprobáltam, de a siker elmaradt sajnos.
Én is szívesen nudiznék kultúráltan bárkivel
30/f
Ami pedig a fiatalokat illeti, lenne oly szíves valaki elmagyarázni nekik, hogy az NEM a biztonságos ismerkedés, hogy egy vadidegen beír egy random számot, mint életkort, és küld egy fotót egy gyerekről, amit a neten bárhonnan összeszedhetett – mert az nem bizonyít SEMMIT?
Aki ennyire fél, és pár szónál többet nem is hajlandó írni, az inkább:
1. Küldje át idősebb szülője/ gondviselője/ rokona/ haverja/ ismerőse telefonszámát (sajátja helyett!) és a hangnak már elégnek kéne lennie. Ha mégsem az, később max videó hívás. Mivel ez IS személyes adat, még jobb:
2. Eljön a megbeszélt nyilvános helyszínre és időpontra, távolról figyel, és CSAK azt szólítja meg akire illik a személy leírás, öltözet, ott várakozva rá, és NEM megy oda mindenféle vadidegenekhez…
3. A "nudista" képek küldözgetése, meg a kamerák előtti magamutogatás, egy másik felnőtt szolgáltatás, és ő nem ezt keresi (nem engem)!
Én azt hittem ez ennyire egyszerű, de úgy tűnik manapság már semmin se lepődhetek meg… Olyan írjon, aki komolyan gondolja, bocsi de már nincs annyi türelmem… ':D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!