Van még itt rajtam kívül olyan kismama, aki a baba egy éves kora előtt vissza szeretne menni dolgozni?

#2 Mert van egy rakat baba-mama csoport élőben meg online is, de kölcsönösen nehéz azonosulni egymással.

Kicsit azt is gondolom, hogy nekem másképp kell az első időszakot is csinálnom, mint annak, aki három évig otthon lesz. Pl. Jó ötlet nyitottabbnak lenni az első időszakban is a nagyszülők, barátok felé mert valószínűleg később is több segítségre lesz szükségem (gyerekfelvigyázásra, ha felajánlják).

Amikor arról beszéltem, hogy épp anyósoméknak nézünk babaágyat, hogy legyen egy náluk is, ismerős anyuka mondta, hogy teljesen felesleges, mert másfél éves kor alatt úgysem fogom odaengedni a gyereket egyedül, addigra meg ki is növi.

Ilyenkor meg vagy bevallom, hogy én addigra már dolgozni szeretnék, vagy lapítok és bólogatok, hogy hát persze, ő mint már gyerekes anyuka sokkal jobban tudja, de őszintén, az engem foglalkoztató dolgokról nem tudok beszélgetni, mert nem sok embernek probléma, hogy hogyan kel fel reggel hatkor vagy hogyan tud hatékonyan háztartást vezetni, egy év alatti gyereket nevelni és dolgozni mellette.

#4 Mert szeretek dolgozni, szeretem a kihívásokat és úgy gondolom, hogy meg tudom csinálni. Azt gondolom, hogy élvezni fogom (jobban fogom élvezni), hogy nem csak gyereket nevelek, hanem gyereket nevelek és dolgozom.

Mindig picit nagyobb volt a teherbírásom, mint az átlagnak és a férjemnek is. Jobbak a körülményeim is, nem anyagilag, hanem gyereknevelésre nagyon ideálisak a körülményeink igaziból nagyon kevés dolgom van jelenleg is a munkámon kívül.

Láttam, hogy több ismerős anyuka leépül szellemileg a gyerekgondozás alatt, és családi mintában is azt hozom, hogy dolgozni jó (nem éjszaka, meg nem túlórában és nem rossz légkörben vagy rossz kollégákkal).

Nem akarok mártír anyuka sem lenni, aki “feláldozza az életét a gyerekekért”, főleg, hogy azt gondolom erre nekik sincs szükségük.

Bármennyire is próbálja mindenki elhitetni velem, hogy a saját érzéseim nem validak, mindig azt érzem, hogy iszonyú társadalmi nyomás nehezedik rám, ha felhozom, miközben semmi kedvem otthon maradni és hónapokig olyan módon foglalkozni a babával, ami szerintem neki nem ad pluszt (tudom, minden anyuka azt gondolja, hogy minden pillanatot neki kell szentelni, főleg, ha első gyerek) én viszont rettenetesen unni fogom.

Tényleg félreértettem, azt hittem te vagy a férfi :)

Szerettem volna gyereket, sőt szeretnék többet is.

De nem szeretnék a társadalmi nyomás miatt (meg fogod bánni, ha nem így teszel, nem vagy jó anya stb.), otthon maradni vele, a férjem is marad otthon valamennyit, így jön ki az egy év. Aztán visszamennénk dolgozni mindketten. Lehet csak 32 órában, lehet ő 40-ben én 20-ban vagy 24-ben, ahogy érezzük, hogy jó.

Amúgy eleinte 4 órában szeretnék visszamenni home-office-ban, amíg a babára a nagyszülők vagy bébiszitter vagy a férjem vigyáz. Nekem nem tűnik úgy, hogy annyira bonyolult lenne, vagy annyi mindenről lemaradnék. Több külföldi rokonom van, ők sem maradnak otthon évekig (egy évig sem), és sokkal boldogabbak felnőttként, mint mi.

A problémám, hogy zsigeri szinten nem hiszek benne, hogy kifejezetten jót tesz a gyereknek, ha otthon maradok vele hosszan és erről hiába győzködnek, ugyanúgy nem tud senki meggyőzni, ahogy egy vallásos és nem vallásos ember sem tudja egymást hosszútávon befolyásolni 1-1 beszélgetéssel. De ha mindig azt hallod, hogy Isten létezik/nem létezik és te gondolod rosszul, akkor egy idő után rettenetesen frusztrált leszel, miközben ugye továbbra sem hiszel benne, hogy a másiknak igaza lenne.

Amúgy nem a pénz miatt akarok visszamenni. Nekünk is volt állásajánlatunk az USA-ba és Németországban is éltünk egy fél évet. Mi is hazajöttünk a család miatt és váltottunk már munkahelyet, ha túl sok volt a túlóra, hiába volt jobb a fizetés. Egyszerűen nem éri meg, ha a munka és a magánélet nincs egyensúlyban. Gondolkodtunk rajta, hogy indítunk vàllalkozást, de nekünk nem érte meg az évi háromszori Ázsiát az sem ;). Nem ezért megyek vissza.