Az olyan emberekkel is lehetetlen barátkozni, akik arról panaszkodnak, hogy egyetlen barátjuk sincs?
Ugyan úgy, ahogy gyanús amikor egy férfi 30 évesen szűz, számomra az is gyanús ha valakinek nincs egyetlen barátja sem.
És nem feltétlenül kell közelire gondolni, de nagyon-nagyon furcsa amikor valakinek egy olyan ismerőse sincs akinek legalább egy rohadt mémet ne tudna küldeni.
Én nem vagyok egy nagyon szociális jellem, sőt. Nagyon introvertált vagyok, de még így is akadt mindig az életemben olyan személy akivel meg tudtam osztani az érzéseimet. És ha nem is lett volna, akkor is mindig volt olyan akire rá tudtam volna írni. Szóval magamból kiindulva, nem tudom elképzelni, hogy egy ép, normális értékrendű, egészséges embernek ne legyen egy barátja sem.
De a kérdésre válaszolva: igen, meglepően nehéz az ilyenekkel ismerkedni. Én többször is gondoltam, hogy kezdeményezek beszélgetést, de vagy nem vittek tovább témát és azt várták volna, hogy folyton én kérdezzek, vagy alig-alig válaszoltak a fél méteres levélre két szóban.
Nagyon hasonló véleményen vagyok mint a 11-es válaszoló.
Sok emberre ráírtam már itt akik barátokat kerestek, de sajnos egy kezemen meg tudom számolni hány van akivel tartom is a kapcsolatot valamilyen formában.
Én is ebbe szaladtam bele, hogy folyton csak én érdeklődtem, kérdeztem, ezekre csak 1-2 szavas válasz jött, visszakérdezés is csak ritkán, az is kb az “és te?” kategóriában.
11-es. Ez érdekes felvetés, hogy ugyanolyan gyanús egy 30 éves szűz férfi, mint egy olyan ember, akinek nincsenek barátai.
Viszont az írásod második része egyértelművé tette számomra, hogy nem ugyanazt gondoljuk barátságnak.
Én a páromon kívül 1 embert tartok barátomnak, plusz a két testvéremet. Azon kívül rengeteg ember van, akikre rá tudnék írni, akikkel akár találkozni is tudnék, ha akarnék, de ők akkor sem a barátaim. És nagyon sok ember van úgy, hogy akkor is barátjának hív valakit, ha amúgy csak felszínes a kapcsolatuk. De számomra azok maximum ismerősök és érdek kapcsolatok.
13-as:
Én személy szerint túlmisztifikált kérdéskörnek tartom a barátság fogalmát.
Ha feltétlenül definiálnom kéne, akkor talán azt mondanám, hogy az a barátom, akivel mélyebb érzéseket meg tudnék beszélni vagy akire rá mernék írni ha baj van. Nyilván a közeli és távolabbi barát más kategória.
De én arra értettem az írásom második felét, hogy egyszerűen gyanús, hogy valakinek nincs akár csak egy távolabbi barátja sem.
És ha netán adott egy távolabbi barát, mi akadályozza meg az ilyen embereket, hogy elmélyítsék a kapcsolatot?
Tehát számomra ezért furcsa ha valakinek tényleg nincs senki.
De az biztos, hogy mi másképp gondolkodunk a barátságról, nekem eszembe se jutna a férjemet vagy a tesóimat barátnak nevezni, mert az utóbbiak rokonok (és ez szerintem bizonyos szempontokból pont hogy mélyebb kapcsolati státusz), az előző pedig a választott partner, lelkitárs - ebből kifolyólag szerintem pedig evidens, hogy egyben egy "legjobb barát", de azért annál is több.
Persze, azt lehetne feszegetni, hogy a testvéri kapcsolatok többet érnek-e mint a barátok, hisz ha azt vesszük, a legjobb barátok valójában "választott család", a testvérek pedig vérszerinti, tagadhatatlan család - és nyilván ez azért érdekes kérdéskör, mert itt az oldalon meg annyi negatív családi dinamikáról olvashatunk. Nekem személy szerint jó a viszonyom a tesóimmal, emiatt az én életemben ők többek mint barátok.
A 30 éves szűz férfihoz meg annyit, hogy nyilván van pár olyan eset amikor megbocsájtandó (például 25 éves koráig 0-24-be tanult jogot/orvosit/ilyensmit majd 5 évig a szüleit kellett ápolja mert valamelyik beteg lett és állandó felügyelet kellett), viszont azért a legtöbb esetben nem ilyensmiről van szó.
Persze, nem muszáj velem egyetérteni, de ha felnézünk szexuális vagy felnőtt párkapcsolatok kategóriába akkor tényleg olyan 30 éves szűz férfiakkal fogunk találkozni akik önmagukra igénytelenek de elvárásaik lennének bőven egy nő felé.
"És ha netán adott egy távolabbi barát, mi akadályozza meg az ilyen embereket, hogy elmélyítsék a kapcsolatot?"
Erre a kérdésre az a válaszom, hogy a köztem és a távoli barát közötti nézőpontkülönbség. Ami viszont sokminden lehet. Pl számomra nem (közeli) barát az:
- aki bármilyen formában elárul engem, legyen az akár egy apró kibeszélés. Mert úgy gondolom, ha valamivel nem is ért egyet, akkor sem az az első, hogy egyből rohan máshoz kibeszélni engem
- aki állandóan csak kölcsön kéreget, vagy mindent elvár, hogy én fizessek, de soha eszébe sem jut, hogy ezt viszonozza
- aki olyan emberekkel kezd jópofizni és jóban lenni, akikről kifejezetten tudja, hogy én nem kedvelem, vagy haragban vagyok az illetővel. Nem várom el, hogy utálja őt emiatt, de ha elkezd hozzá közeledni is, akkor hogy bízzak meg benne?
- aki állandóan középpontban akar lenni, és engem minden téren el akar nyomni egy társaságban
- aki állandóan irigy rám valami miatt, és próbál lehúzni, hogy jobban érezze magát
- akivel sose tudunk olyan programot szervezni, amit én is szeretnék, hanem mindig csak azt kell csinálni, amit ő akar
- akivel csak felszínes dolgokról lehet beszélgetni
- aki sose érdeklődik irántam és az én hobbijaim iránt (mármint még csak meg se hallgat benne, stb)
- aki csak akkor tud velem találkozni vagy beszélni, amikor épp nincs más programja
- akinek annyira se vagyok fontos, hogy legalább a születésnapomat ne felejtse el (még ajándékot sem várok el, hanem csak egy kis figyelmet)
- aki sose tud bocsánatot kérni
És hasonlók. Ezeket mind tapasztalatok alapján írtam össze. Tesómnak pl hasonlóak a barátai, akiket már 10 éve ismer. Én is jóban vagyok velük, de nekem ők sosem lesznek közeli barátaim.
Volt egy barátnőm pl, akinek a szülinapjára vettem egy vegán szakácskönyvet, mert tudtam, hogy vegán és nagyon örülne neki. Míg ő az én szülinapom másnapján küldött egy youtube linket. Egy másik barátnőjének külön Instagram posztot csinált a szülinapjára, míg nekem a napot is elfelejtette. Majd mikor elmondtam, hogy bennem ez egy tüske volt,akkor a szemembe köpte, hogy barát és barát között is van különbség.
De ember, akkor ne nevezz barátodnak. Szóval számomra a barátság sokkal komolyabb dolog, mint sok ember számára.
Lehetetlen, hisz nem véletlenül nincs barátjuk.
1. Toxikusak
2. Antiszociálisak, lehetetlen az ismerkedés
3. Sz.r.s bottal sem lehet feljebb piszkálni az orrukat, azt hiszik, csak ők a helikopter, senki sem jó nekik.
Jómagam elég könnyen barátkozom, szeretek beszélgetni is, de 50 éves kor felett már nemigen járok össze senkivel, vagyis mondhatom, nincsenek a klasszikus értelembe vett barátaim. Sokszor nehéz ezt elviselni! Főként annak fényében, hogy régen volt néhány nagyon szoros barátság. Akkoriban sem volt tucatszámra barátom, de jó ismerős viszont elég sok volt.
Az életkor előrehaladtával (is) eltávolodnak az emberek, amihez a mai furcsa, személytelen világ is társul.
Baráti ismerősöket főként munkahelyen, munka által szereznek a legtöbben, viszont a munkahelyek jönnek mennek, így az ottdolgozók is. Egyik álommunkahelyemen 12 évig dolgoztam, nagyon jó barátságok születtek, igen családias volt a légkör, pedig sokan tevékenykedtek a cégnél. Speciális zárt szakma, így nem sok ilyen cég van hazánkban, a dolgozók főként ezen vállalatok között jöttek, mentek. Vagyis kevés volt a fluktuáció. Legtöbben ismerték egymást. Érdekes módon egyetlenegy barátot sikerült ezen sok emberből megtartanom. Manapság vele is keveset találkozunk személyesen, inkább csak üzengetünk. Munkája és családi élet mellett nem sok idő jut személyes találkozásokra.
Én itthon dolgozom évek óta, ami nagyon nem segíti a barátkozást! :-(
Gyerekkorom óta volt egy legjobb barátom. 4 éves korunk óta ismerjük egymást és barátok vagyunk. Mégis pár éve lemorzsolódott mellőlem. Neki nincs családja, pedig sokszor próbálkozott. Eléggé introvertált idegenekkel szemben, vagyis nem barátkozik könnyen. Harag, vita, probléma nincs köztünk, csupán nem jár össze velem. Hogy vannak-e új barátai, azt nem tudom. Úgy érzem, ő is annak a klasszikus problémának esett áldozatául, miszerint, idővel a szingli és a családos barátok eltávolodnak egymástól. (nekem 4 gyermekem van két házasságból és 2 kisunokám)
Mondhatom, én barátkoznék, de valahogy az élet nem ezt a lapot osztotta mostanság.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!