Feldobná valaki a hétfőmet? 24L

Francba a sok egómasszírozással.

Éljen a sör!

Ja persze, aztan a fejemre esik en meg ehen halok

Na neem

Érdekesség, hogy amikor az Egyesült Arab Emírségekben jártam az óceánjáróval, mesélték a kollegák, akik kint voltak nézelődni, hogy a boltokban a vazelinből voltak tele teljes polcsorok.

Olyan egyenlőtlen ugyanis arrafelé a társadalom, hogy női pár csak annyira kevesek kiváltsága, hogy a férfiak egymás közt oldják meg a kérdést.

Indiában is sok helyen hasonló a helyzet.

A mexikói és argentin kollegák mesélték, hogy annyira el van különülve gazdag és szegény, hogy a falon túlról járnak át a gettóból dolgozni a túloldal hoteljeibe az emberek azokhoz, akiknél a pénz van. Náluk amúgy már akkor, 2018-ban hiperinfláció volt, a pezó a dollárhoz kötve az árfolyamával. Hasonló, mint egy extrémen elbsztt eurózóna “görögországi” oldalán.

Az elzárt területeken csilivili shopok, a kívüleső részeken a szegénység, mindenhol, ahol jártunk.

Haitin a sziget egy része a hajóvállalaté, filléres munkaerő jött át a kerítésen túlról dolgozni, a nap végén egy kanna vízért is könyörögtek, hogy adjunk. Iszonyat durva. A levegőben éreztem mindig a szegénységet.

Az amerikai nagyvárosok, pl. Los Angeles tele sátrakkal, mert nincs pénzük lakni a tömegeknek.

Persze Amerika Kínát oktatja az ujgurokra mutogatva, közben több fekete dolgozik rabszolgaként a magánbörtönökben fűért elítélve 15 évre, mint ahány rabszolga volt anno.

Mindig volt egy fura kihaltság a nagyvárosaikban, minden város autóra tervezve, nagyvárosból nagyvárosba csak repülőn vagy autóúton, mert mindent az olajlobbi érdekei szerint terveztek.

Autó nélkül el se jutsz a boltba se, mert mindig elvágva a lakóövezet a bevásárló mall-októl autópályával.

Amikor néha át akarok stoppolni itthon a szomszéd településre, soha nem a szebb autók állnak meg, hanem munkások. A többi akkor is továbbhajtott, amikor látták, hogy a busz egy baleset miatt amúgy se tud jönni. Ott is egy munkáskisbusz vett fel.

Amikor mesélte egyik kollegám a világkörüli hajóutas cégnél a tapasztalatait, mondta, hogy oda csak a felső tízezer járt, mert olyan drága volt, de soha nem adtak azok nekik borravalót.

Csak a “középosztály” ad, a felső tízezer zsugori, garast a fogához verő népség.

Nem említve a candy cruise-t, ahol a leggalzdagabb politikusok, olajsejkek, bankárok kuvákkal partiznak kokóba és pezsgőbe fulladó partykon, mert más nem is érdekli őket valójában, hát még hogy megmenteni a világot… a folyosón krják a konzumlányokat többesével.

A szomszédos gazdag településen tőlem nem messze azért tüntetnek a polgármesternél, a lakógyűlésen, hogy ne jöhessenek többen a városba, ki vannak borulva, hogy nem férünk el az utakon, miközben mindenkinek 2 autója van, vagy három. Új utakat akarnak, de a busz vagy tömegközlekedés tabu.

Annyira buták és rövidlátók a gazdagok legtöbbje, annyira elhiszik a kiváltságosságukat, annyira beleélték magukat abba, hogy nekik mindenből több jár, a többinek meg semmi, hogy közben ennek a fenntarthatatlanságáról se akarnak tudomást venni. Úgy élik az életüket, mint ha pár èvtizeden belül nem válna élhetetlenné a bolygó mindenkinek.

Olvassátok el Jared Diamond húsvét szigetek összeomlását taglaló írását, fent van a neten, pontosan úgy néz ki globálisan a társadalmunk, mint az övék volt a katasztrófa előtt.

Magyarország esete extrém: annyira elhitte egy társadalmi osztály a felsőbbrendűségét, hogy az ilyen kis szellemi furcsaságok, hogy a másik lenézése, az elitgyerekek nagyképűsége, ugyanakkor a világban látható tükörkép-példákról való nem tudás, valamint a neoliberális társadalmi modellbe vetett hit olyan méreteket öltött a fejekben, hogy az hihetetlen.

Én meg látom ezt az egészet, láttam a világban azokat a helyeket, ahol ezt az extremitásig vitték, és nem vágyom oda, de ide se, ahol ez ki fogja teljesen forrni magát, talán még extrémebb formában, mint ott, mert itt nagyon benne van az emberekben az ilyen irányban a hajlandóság.

Az, hogy az egyenlőtlenség abban csúcsosodik ki, hogy tömegeknek nincs soha barátnőjük, az csak a tünet. Hogy tömegek albérletben szenvednek egy lukban.

Hogy csomó fiatal lány kelet-euban escortként keresi a kenyerét Svájcban, Németországban, 2008 óta megsokszorozódott a számuk.

Hogy a szerencsésebbek az Eu vagy usa tagállamokban mindenhol a szolga réteget képezik, hajókon, szállodákban csupa magyar, román, szlovák, lengyel, bulgár…

Hogy 2020 tól a Federal reserve kötvényvásárlásokkal 5 trillió dollár forrást biztosított a legnagyobb vállalatoknak helikopterpénz formájában, miközben a szegényeket az út szélén hagyta, most, hogy emelik az alapkamatot, azzal a kimondott cèllal, hogy csökkentsèk a pénzt a gazdaságban, hogy ezzel idézzenek elő munkanélküliséget, és kényszeríthessék még kevesebbért dolgozni a munkásosztályt, nem téma.

Mást ír a telex.

Nálunk a nagyképű egymás taposása a téma, hogy kinek van nagyobb autója, hogy cserélgeti a nőt meg a kocsit az, aki kiváltságos…

Szóval az embernek ebből az egészből elege van, hogy hogyan lehet ezt a fostengert úgy lenyeletni az emberekkel világszerte úgy, hogy aki a körön belül van, az még el is hiszi, hogy sokkal több, mint az, akinek nem jutott olyan élet, ez a nagy többség, az a magyar szellemi színvonalat elnézve nem meglepő.

Erre a válaszom az, hogy a megmaradt természet, a megmaradt erdő és állatvilág még mindig milliószor csodálatosabb, mint egy drága autó, vagy egy csecse palota.

Ha egyedül halok meg, akkor se fog hiányozni az a farkasfalka társadalom, amelyet olyan nagyon exkluzívnak hisznek sokan a benne élők.

Közben a szél fúj olyan természetellenesen, érezni a levegőben azt a furcsa dinamikát, ami egy teljesen felborult légkörre emlékeztet, amit tönkretett a sok széndioxid.

Hogy az emberiség sorsát megpecsételő anyagok már mind ott vannak, elegendő mennyiségben ahhoz, hogy pár évtizeden belül, még az életemben előidézzék az éghajlat összeomlását, minden más tagadás, meg hasonlók csak blabla.

Közben pottyannak az újabb babák, nőnek a földből az újabb elzárt lakónegyedek, a városokat felvásárolják a befektetők, a kisboltok eltűntek, a kocsmák bezártak, mi kaparjuk a piramist a lottózóban. És hiszünk a megváltó főnyereményben.

Emlékszünk még a jó zenékre a zenegépben? Már azok sincsenek.

Átalakul minden, olyan sebességgel, mint a légkör.

De nem fog ez az egész őskáosz hiányozni akkor majd, ha az időm szólít majd.