Lányok ti hogyan reagálnátok?

Igen, ahogy az 1-es válaszoló írja: mivel bántottam meg, hogy szándékos volt-e? De ez nagyon erősen helyzetfüggő!

Kicsit voltam hasonló helyzetben egy férfival, mint ahogy az eredeti kérdés érzékelteti, de végül elsimult a dolog. (Bizonyos részben a kollégája segített rendet tenni a történetben.)

Frissen elhunyt édesanyám emlékét bántotta meg érdektelen szavaival, ezért lettem rá nagyon mérges. Hat hónapig tartott a "haragszomrád", mikor ISTENI CSODAKÉNT elsimult valahogy a történet.

Utólag kiderült az illetőről, hogy a túl sok munkától volt ingerült. (Amióta vannak rendszeresen szabad hétvégéi, sosem látom idegesnek. Teljesen nyugodt, laza, barátságos viselkedése van.) Ilyennek is ismertem meg eredetileg még régebben...

Ja, és annyit tennék hozzá, hogy SZÓBAN hangzottak csak el kölcsönös felindulásaink. (Mikor írásban kezeltem a konfliktust, nagyon közel voltunk hozzá, hogy újra összemelegedjünk...)

A történet vége: barátok maradtunk, de nem kezdtünk mégsem párkapcsolatba. Ösztönösen éreztem rajta - minden közeledési kísérleténél -, hogy nem ő az igazi. Nem tudtam 100%-ig vonzódni hozzá szinte sosem.

Megírnám neki, hogy nem állt szándékomban megbántani, de elrontottam, ha nem bocsát meg, megértem, és a kérésének eleget téve többet nem keresném.

Ha közeli ember lenne, rosszul esne az elvesztése, de nem tudok bocsánatért könyörögni (kérni igen), inkább elfogadom, hogy elrontottam.