Keresi más is önmagát?

Férfiként valahogy így vagyok:

[link]

én pontosan tudom, de azt is tudom mi gátol ebben

viszont voltam én is elveszett

mennyi idős vagy?

Jelenleg én is ezt érzem. Csak azt tudom, hogy pedagógusi pályára szeretnék állni, mert valamiért ez hihetetlenül vonz (a szar fizetés ellenére), de fogalmam sincs, ezen belül mi lenne nekem a megfelelő irány. Főleg a kicsi, cuki gyerekeket szeretem, velük jövök ki jól, viszont valahogy mégis arra vágyom, hogy legyen egy középsulis osztályom, akiket végigvihetek az érettségiükig megnézhetem, ahogy szalagavatóznak, ballagnak, osztálytalálkozón megláthatom, ki mire vitte.

A baj csak az, hogy nagyon nyomi, megfelelési kényszeres vagyok, könnyen feladok dolgokat, amibe belekezdek (így abban sem vagyok biztos, hogy a képzést elvégzem-e) másrészt ugyan kijöttem az osztálytársaimmal, de mindig kicsit ez a "különc, de kedves" voltam. Nem tudom, egy tanárnak milyen típusú ember megy legtöbbször. Nem vagyok hatalommániás, idegbeteg, súlyos feminista vagy valláskárosult, átlagosnak tartom magam. Ha valami érdekel, arról nagyon sokat tudok beszélni és energikus is vagyok, ha lelkesedem valamiért.

Csak most itt lett bennem egy jó nagy dilemma, hogy kicsik, akikkel kijövök, kevesebb ideig kell tanulnom, kényelmes, általam ismert kisváros vagy nagyobb kamaszok, akikkel vagy megvan a közös hang vagy nem és menjek a fővárosba (ami szintén ilyen beingázós távolság akár) és kezdjek bele az 5-6 évbe, ami már olyan hosszú idő, hogy ott van a félsz, hogy mi lesz, ha otthagyom meg ugye nagy hely, nem ismerek ott senkit, nem találom magam fel, eltévedek...stb