Lenne kedve valakinek beszélgetni? 20/L
Írj nyuszikám
77/F
Véleményem szerint aki velem hasonló korú, könnyebben meg lehet találni a közös hangot, és jobb esetben a felfogásunk is azonos
Azonban egy idősebbnél ez ritka, és valljuk be a legtöbb 20-40 évesek közötti “barátság” úgy se az, főleg nem a mai világban, és én ennek nem is akarom kitenni magam
Fordított esetben én biztos nem barátkoznék olyannal aki a lányom is lehetne😅
Illetve akikkel én szeretnék beszélni valószínűleg tanulnak, és kezdik építeni a karrierjüket, megvalósítani az álmaikat, eldönteni mit is szeretnének csinálni az életben, de ezzel ellentétben az idősebbekkel kétlem, hogy ezek lennének a fő témák, hiszen a legtöbbnek akár gyereke is lehet, vagy már elért oda ahova én pl csak 5-10 év múlva fogok
Végül pedig amugyis nem😂 most így, hogy rákérdeztél csak jobban belegondoltam és még elképzelni is nehéz volt, hogy én olyan legyek😳
Elsősorban az ilyen dolgok miatt nem beszélek nálam sokkal idősebbekkel és nem is szeretnék, szóval köszönöm ha ezt megértitek😊
Az egész napos meló pedig az, hogy 2 helyen is dolgozok és mellette tanulok
Nézd kérdező én IRL 30 vagyok, a barátnőm meg fiatalabb nálad egy évvel, "egyáltalán nem értjük meg egymás" 🤣🤣. "Semmi közös témánk nincsen". Inkább arról van szó, hogy még nem találkoztál senkivel a kortársaidon kívül, akit megkedveltél volna, ennyi a helyzet.
Mellesleg ha érdekel, én éppen most kezdek majd egy új karriert, szóval én is tudnék neked nagyon hosszan mesélni arról, hogy mik a terveim az életben még. De ha te kitalálod, hogy egy ilyen "vén f*sz" mint én nem is érdemes arra, hogy szóba állj vele, mert úgysem ért meg, akkor nem tudok mit csinálni, ez van. 🤷♂️
Én nem mondtam ezt rád, csak általánosságban írtam.. viszont abban igazad van, hogy nem találkoztam ilyennel és valószínűleg azért se adok rá esélyt mert apai részről se kaptam meg, de nem szeretném ezt ettől jobban megmagyarázni
Annak pedig örülök, hogy van valakid és remélem sokáig együtt is lesztek☺️
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!