Keresek olyan személyt, aki szintén szociális fóbiával küzd. Lenne kedve valakinek kedve beszélgetni?

Számomra ez így elég furcsa.

Ha nekem van valamilyen problémám, akkor azt szeretném megoldani minél hamarabb és nem beszélgetni róla hasonló problémával küzdőkkel. A megértés sem vinne előrébb. Inkább olyannal szeretnék beszélni, aki már megoldotta a hasonló problémáját.

A régi, jól ismert mondás: "Csak olyan embertől kérj, vagy fogadj el tanácsot, aki már ott tart, ahova te szeretnél jutni"

nekem volt szociális fóbiám, szívesen beszélgetek veled

24f

Ne áltassuk magunkat, egy szociófóbiás ember azért nem fogja teljesen átugorni önmagát valami ügyes kis "pszichológiai kúrától". Legfeljebb megtanulhat kerülőutas technikákat, amivel pótolja azt, amiből kimaradna.

Például komoly hátrányt jelent majd a boldogulásban, ha valakinek nincs kapcsolati tőkéje. Minden ember annyit képes elérni az életben, ahány haver van, akiknek oda tud fütyülni, ha baj van, vagy kéne valami. Ezt most képletesen írtam, de nagyon így van. Ha valakinek nem megy a társaságszerzés, mert zárkózottabb, vagy csak nagyon más, mint a többi ember, akkor a semminél még mindig ezerszer jobb, ha legalább hasonló barátokat tud (megtanul) magának szerezni. Amikor majd oda kell fütyülni valakinek, hogy gyerekek, bajban vagyok, kéne mellém még két ember, akkor nem fog számítani, hogy a másik kettő is szociofóbiás, vagy sem. Gyk is egy lehetőség, hasonló embereket keresni, úgyhogy hajrá... A nem szociofóbiás emberek is ugyanezt csinálják: olyanokat keresnek maguk köré társaságnak, akikkel megértik egymást. Különben ők se tudnának egy kukkot se egymással beszélni. Láttunk már extravertált személyt bepottyantva olyan közegbe, ahová nem volt való, sokkal többre nem jutott ő se.

"Normális emberrel barátkozzon." Rendben, készítsetek majd egy listát, kishazánkban melyik rohanó nagyéletű partiarc, aki úszik az ismerősökben, fog időt szakítani olyanokkal való ismerkedésre, levelezgetésre, akiknek még egy mondatot is nehéz önmagukról leírni, és másfél évet kéne rájuk szánni, hogy egyáltalán meg tudjanak nyílni... Talán. Egy olyan világban, ahol az ember a saját gyerekére és legjobb barátjára sem ér rá.