Hogyan szedhetném össze magam?

Nagyon sajnálom :(

A gondolat bennem is felmerült, hogy mi lenne, ha ez történne velem is.

Egyetlen dologba tudnék kapaszkodni. Arra gondolnék, hogy neki valamiért nem volt szabad a világra jönnie. Pl. súlyos beteg lett volna vagy ilyesmi :(

Nagyon sajnálom, átérzem a fájdalmadat, sajnos... Nekem március 1-én volt a műtétem, 11 hetesen derült ki, hogy kb. a 7. héten megállt a fejlődés (a 7. héten uh-on még volt szívműködése). Nagyon nehéz volt (most is az), főleg az első hónap, folyton sírtam, nem tudtam elfogadni, magyarázatot kerestem. De idővel a kínzó fájdalom csitul, bár nem múlik el. Most lenne kb. két és fél hónapos, ha időben megszülethetett volna. :'( Ha kell sírd ki magad, nekem az sokat segített, sajnos az én környezetemben csak rövid ideig fogadták el a gyászom, aztán sürgettek, hogy lépjek már túl rajta... Végig kell járni az utat, nincs más módja. Nagyon vágyom egy új várandósságra, de a férjem nem szeretné, fél, hogy újra át kell élnünk ezt a tragédiát... A mai napig nehezemre esik pici babákra nézni, folyton az én pici Angyalkám jut eszembe. Ajánlanám esetleg a facebook-on az Angyalok szülei csoportot neked, ha gondolod, ott mindig van valaki, akitől kaphatsz egy jó szót, megértenek, hiszen hasonló cipőben járó szülők a csoport tagjai. Nekem nagyon sokat segített a feldolgozásban.

Kívánom neked, hogy minél előbb enyhüljön a fájdalmad, de siettetni nem tudod, hidd el, sajnos végig kell élni az érzéseket! Nagy ölelést küldök!

Szia!

Nekem is 8 hetesen volt missed ab.Sokat gondolok én is arra h júliusban szültem volna:(

De nagyon erős a jövőképem,amint lehet terhes leszek,ez a baba vszínűleg beteg lett volna :(

Tudom mit érzel,sajnálom h neked is átkellett ezt élned...

Tudom, hogy fáj, de hidd el, hogy ennek így kellett történnie. Általában a 12. hét előtt elveszített babák betegek és a természet csak teszi a dolgát. Ez sovány vigasz ebben az állapotban, de próbáld elfogadni. Sírj, szomorkodj nyugodtan, mert attól meg fogsz könnyebbülni.

Hidd el, hogy ennél lehetett volna sokkal rosszabb is.

Én 2 hónappal ezelőtt a 22. hétben veszítettem el a kisbabánkat. Túl voltam már a terhesség felén, nem volt semmi probléma a 19. hétig. Boldog kismama voltam, egyre nagyobb pocakkal. Kislányt vártunk, akit a 18. héttől éreztem. Bent mocorgott minden nap, én énekeltem neki, simogattam a pocakomat, várta az egész család Őt, a bátyus is. Mindig bújt a pocakomhoz és beszélt a kistesójához. Aztán egy nap alatt megváltozott minden és a boldog babavárásból rémálom lett. 22 hetesen meghalt a méhemben. Utána még 2 napig a halott kisbabámmal a pocakomban jöttem-mentem, végül meg kellett szülnöm Őt. Senkinek nem kívánom azt a testi-lelki fájdalmat! A kisfiamnak is el kellett magyaráznom, hogy a várva-várt tesója nem fog megszületni. :( Januárban kellene megszületnie. :( Üvöltöztem a fájdalomtól, 2 hétig csak bőgtem itthon.

Azóta már összeszedtem magam, mert újra szeretnénk kisbabát és nem adjuk fel! Lépni kell, sajnos el kell fogadni, hogy "ezt dobta a gép" :(

Sírd ki magad, utána próbálj a jövőre koncentrálni.

Kitartás!

5-ös vagyok. Köszönöm és én is gondtalan babavárást és egészséges kisbabát kívánok Nektek a jövőben!

Szerintem én csak azért nem törtem annyira össze, mert nem az első gyermekünket veszítettük el. Az biztos fájdalmasabb érzés. :( nekem itt van a kis ovisom, aki nap, mint nap elmondja, hogy "szeretlek anyuci" és miatta muszáj, hogy rendben legyek és ne azt lássa, hogy anya depis és állandóan sír. Az elején nehéz volt, mert sokszor rámtört a fájdalom és sírhatnékom volt, de tartottam magam és este, amikor Ő már aludt, akkor sírtam ki magam. Persze együtt is sírtunk, hiszen meg kellett vele beszélnem a dolgokat, el kellett vhogy magyarázni, hogy a kisbaba nem fog megszületni, már Angyalka és a Mennyország lett az otthona.

És akkor még ott volt a munkahelyem, ahol mindenki tudta/látta, hogy babát várunk.

Meg a szomszédok, ismerősök...stb. stb.

Nagyon nehéz időszak volt. :(

Én már elfogadtam, megsirattam, így picit könnyebb. Persze nem telt még el úgy nap a történtek óta, hogy ne gondoltam volna rá, ne jutott volna eszembe Ő. :(

Minden jót Nektek!

Kedves Kérdező, kitartás! Sírj csak, hiszen még nagyon friss az "élmény". Pár hét és könnyebb lesz!

Szia. Nekem három babám ment el. Ha mostani eszemmel csinálnám végig természetesen sírnék és mindet ugyanúgy meggyászolnám. De nem jutnék el odáig, hogy semmi nem érdekel, csak feketében járok és gyűlölöm és sajnálom magam. Ne tedd. Gyászolj egy ésszerű ideig. Aztán rázd meg magad és tedd meg a következő babáért, hogy nem félsz. Várd tiszta szívből. Ha úgy érzed egyedül nem megy menj el családállításra, fordulj szakemberhez, stb. csak ne tartsd magad sokáig ebben az állapotban.

Évekig tartott míg kikecmeregtem belőle, közben elment mellettem a lehetőség mindenféle szempontból. Későn sikerült rendezni a lelkemet és most kismamák közt dolgozom.

Vigyázz magadra, a kapcsolatodra.