El fogom valaha felejteni?

25 hetesen veszítettem el a makk egészséges, élő kislányomat.

Kiadták a testét, így eltemettük, és gondozni kell a sírját, így sanszunk sincs arra, hogy beforrjon a seb a szívünkbe.

A halála után 6 hónappal estem újra teherbe ikerbabákkal, és 6 hetesen missed ab. lett a vége. Ennek 2 hete.

Nem akarok érzéketlennek tűnni, de összehasonlíthatatlan a két eset.

Én nagyon remélem, hogy egyszer eljön az az idő amikor el tudom fogadni "miértek" és"mi lett volna ha-k" nélkül a velem történteket... év elején veszítettem el a babámat...középidőben. Végigéltem a terhességet... most lenne ennyi idős, most annyi mostmár rendben lenne ha megszületne, most megszületne, most ennyi idős lenne. Borzalmas, szörnyű, néha még most is úgy érzem, hogy egészen egyszerűen beleőrülök. Már azt hittem, hogy jobban vagyok, amikor jött a hír...testvérem babás. Én meg mindent újra átéltem és hát nem jó... nagyon nem jó.

Ezt csak az érti aki elveszítette a magzatát a gyermekét...senki más. És ha el is veszítettük Őt...Őket...egy valamit nem veszítettünk el; a hitünket. Nem veszíthetjük el a hitünket és a reményt, hogy Neki, Nekik azért kellett menniük, hogy valaki más jöhessen, mert ez kell hogy megtörténjen. Nekem talán ez ad erőt... a kisgyermekem aki itt van velem és az, hogy remélem lesz még élő egészséges kisbabám! Adja Isten, hogy mindannyiunkkal ez történjék!!!