Van más is akinek a terhesség egy stresszes időszak, és nem éli meg pozitívan?

A babának nagyon örülök, és nagyon várom már, imádom ahogy mozog, magán a terhességen, a baba fejlődésén, a szülésen nem idegeskedek.

Viszont érzelmileg elég labilis tudok lenni, feszült, és elég gyakran elsírom magam.

Az első 3 hónapot nagyjából végigaludtam. Alacsony volt a vérnyomásom, és nagyon gyenge voltam. Utána sokat betegeskedtem, volt megfázás, láz, influenza szerű tünetek. Ebben a pár hétben is rosszul éreztem magam. A közeljövőben pedig költözünk, ami szintén nagyon stresszel, mert rengeteg mindent be kell még szerezni, átgondolni, stb... családi problémák is adódtak azóta, ami szintén feszültséget kelt.

És a legrosszabb az egészben, talán főleg ez a problémám, hogy a férjem nem valami együttérző velem ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. Mert nem érti miért izgulok, miért aggódok. Például amikor belázasodtam is sírva hívtam fel, mert elkezdtem aggódni, rohantam az orvoshoz, persze közbe bújtam a netet, és nagyon gyenge is voltam. És megértés helyett nagyjából leszidott, hogy minek nyafogok, elmegyek úgyis az orvoshoz és majd elmondja mit csináljak. Holott csak 1-2 jó szót vártam volna csak tőle.

És akárhányszor feszült vagyok, érzékeny, ő nem érti mi bajom. Nagyon sokan dolgozik mostanában és leterhelt, sajnos borzasztóan keveset is vagyunk együtt. ez is rányomja a pecsétet a hangulatomra. Biztos hogy a hormonok is játszanak, ezt megértem, de néha annyira boldogtalan vagyok. Mások erről beszélnek hogy a terhesség milyen csodás, csupa rózsaszín felhő és babaruha.

Testileg rendben vagyok, 32 hetes leszek, és az időszakos fáradságon kívül minden rendben, szerencsére komplikációmentes a terhességem

Lehetséges hogy nem így képzeltem a terhességet, ezért vagyok magam alatt? Vagy túl sokat vagyok hirtelen egyedül, és ez is szokatlan?

Mindig úgy képzeltem hogy nyugalomban telik ez az idő, sokat leszek a férjemmel aki oda fog rám figyelni, és békésen rendezgetjük majd az életünket.

Azt sem érti meg például ha fáradékony vagyok és napközben lepihenek, vagy volt amikor 8kor már aludtam. Mert hogy én semmit nem csinálok...

Bűntudatom is van néha hogy itt fejlődik bennem a pici, én meg szomorú és boldogtalan vagyok...

Arra vágyom a legjobban hogy elteljen ez az idő és megszülessen.