Akiket terhesenelhagyott a párjuk hogy vészelték át ezt az időszakot?
Sziasztok.
15 hetes kismama vagyok. Eddig se volt felhőtlen a kapcsolatunk de mióta a hormonok közrejátszanak még rosszabb lett minden. Így a napokba hazaköltöztem. A volt párom hallani sem akar rólunk (persze még neki áll feljebb ő az áldozat).
Nagyon félek. És ráadásul olyan szinten rossz idegállapotban vagyok hogy 2 hónap nem cigizés után tegnap és ma is rágyújtottam. Egyszerűen nem tudom mit tegyek.
Egy apa nélkül felnőtt kismama
Sajnálom ami történt, de vedd úgy hogy ha nem kelletek neki akkor érte nem éri meg idegeskedned. Ráadásul az idegesség nem tesz jót a babának. Tapasztalat. A másik pedig hogy én nem nőttem fel apa nélkül (sajnos) anya inkább elviselte miattam. 18 voltam mikor elváltak végre és nekem sokkal rosszabb volt így mintha jelen lett volna az életemben.
Ne gyújts rá, tudom milyen nehéz kibírni, de nem éri meg a babát kockáztatni egy olyan miatt akit nem is érdekeltek.
Kitartást kívánok!
Milliószor feltették már ezen az oldalon a kérdést, de miért vállaltál ilyen kapcsolatba gyereket? Nemrég szültem én is, bár mi együtt vagyunk és a férjem kiveszi a részét mindenből, de így is baromi nehéz és megterhelő, ha most feszült vagy, ha megszületik még feszültebb leszel.
Ez a gyerek megérdemelt volna egy rendes apát és egy nem idegbeteg anyát, biztos lehetsz benne, hogy emiatt is lesz a későbbiekben bűntudatod rendesen. Szerintem nőj fel, vállald a felelősséget, hogy egy ilyen emberrel sikerült gyereket csinálni, mert már nemigen tehetsz mást. Dolgozz, amíg lehet, gyűjts pénzt, és sajtold ki az apából, amit törvényesen lehet. Nem te vagy az egyetlen, más is végigcsinálja, akár több gyerekkel is. Az anyukám is végigcsinálta úgy, hogy nem éreztem az apám hiányát és ikrek lévén egyszerre ketten voltunk. Sikerülni fog, csak szedd össze magad, mert nagyon nehéz lesz.
Egy nő mindig magának szül gyereket, ha van aki támogatja, az csak plusz.
Az életviteled viszont kihatással lesz a gyerekedre...
Remélem mihamarabb rendbe jössz. Csak magadra és a picire gondolj...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!