Milyen a szülészet a Budapesti Telki magánkórházban, illetve milyen árak vannak szülés szempontjából, szültetek már ott?
Én csak addig jutottam el, hogy az árakat megnéztem, a honlapjukon fent van. Tapasztalatom már nincs. Nekem drágának tűnt...
Egyébként most rákerestem ismét, különböző csomagok vannak ezekkel az árakkal:
Sima hüvelyi szülés 580.000, plusz EDA, ha szükséges 80.000 Ft
Császáros szülés 680.000
Hüvelyi szülés őssejt levétellel 695.000
Császáros szülés őssejt levétellel 795.000
Sok sikert a szüléshez!
Barátnőm ott szült, (én meg ott laktam a szomszédban)ezért tudom,hogy tavaly 600ezer votl a szülés. Nem mondott túl jókat, vagyis a terhesgondozás jó volt, mert minden egy helyen volt, nem kellett mindenhová rohangálni és sorban állni, viszont a szülés után nem mutatták meg neki, hogy kell szoptatni, fürdetni stb. SZóval ő ezt hiányosságnak tartotta, és azt mondta, hoyg a 2.gyereket már nem biztos, hogy ott szülné. Remélem tudtam segíteni.
Minden jót!
28.hetes
Sziasztok!
Az én tapasztalatom:
Az árai valóban borsosak a magyar fizetésekhez képest, de aki ki tudja fizetni, és olyan körülményekre vágyik a szüléséhez, amit itt biztosítnaka,annak én mindenképpen ajánlom. A kórház oldalán letölthető az egyes szülési csomagok ára, és hogy miből áll, mitől is extra a többihez képest. Telkiben az otthonszülés hangulatára törekednek kórházi keretek között.
Ami ebből megvalósul: nyugodt, saját szoba, ahol senki sem zavar, ha nem akarod, még a vizitelő orvos is jön később, ha alkalmatlan éppen, a takarítónő nem tör rád, és nem hajnalban jön! Saját tiszta fürdőszoba!
Szülésnél nem sürgetnek, és támogatnak az elképzeléseidben, amíg azokat lehetséges tartani! Beavatkozás esetén azonnali aneszteziológia (mindíg!), kedves, megnyugtató hozzáállás mindenki részéről!
Szülés után: csecsemősök állandó jelenléte, mindíg segítenek, ha csengetsz; nyomon követik a tejbelövellésed, segítenek a szoptatásban, a baba körüli gondozási teendőket megmutatják, a fürdetést te is csinálhatod! Mindennap alapos orvosi vizsgálat a babának és mamának is.
Minden szükséges hozzávalóról gondoskodnak: betét, eldobható pelus, hálóing (ahányszor kérsz), törölköző; babának ruha, textilpelus; pelenkázáshoz, köldökápoláshoz minden; ha kell cumi, tápszer, bimbóvédő, mellszívó azt is adnak.
Nekem jó élmény volt, és ez nagyon fontos a szülésednél!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!