Akit tobb hetre korhazba feltettek terhesseg alatt, hogy viselte?

Megkérdezhetem hány hetes vagy és mi okból fektettek be?

Engem csak magas vérnyomás miatt fektettek be bár én nem viseltem nehezen. Nyilván az is megszabja azt hogy mi okból kell az embernek befekudnie. Ha írod nem tudod mi lesz a babával rosszra gondolok és komolyra :( és ilyenkor az ember nyilván rosszabbul viseli. Kitartást nagyon.

Csaknem 11 hetet voltam bent a 27. hetet kezdtem mikor be kellett feküdni. Igazából számítottam rá ezert fel tudtam készülni. Masrészt nekem nagyn erős motiváció volt hogy korábban elveszitettem egy babát a 20. héten. Így nem is volt olyan nehéz az egész. Szó szerint folyamatosan feküdtem mert tudtam hogy így elő egészségrs gyermekem születhet.

Kedvesek voltak velem törődtek velem nagyon jó szobatársaim voltak. Azt a részet viseltem nehezen hogy a masodik hónapban sajnos nem jöhetett hozzám a lányom látogatni.

Korlátlan internet egy okosteló sok régi filmsorozat. Valami kézimunka beszélgetés a szobatársakkal.

A helyzeted nyilván komoly de minden jóra fordulhat. Ahhoz hogy el tudd viselni ezt az egészet két dolog nagyon fontos. Egy. Hidd el és bízz benne hogy minden rendben lesz. Ezzel kapcsolatosan semmi negatívumot nem engedhetsz a gondolataid közé férkőzni. Ha fejben feladod megszülsz. Teljesen mindegy h éppen hol tartasz. Kettő. Ami körülötted másokkal történik az mások élete mások terhessége. Boldogsága vagy éppen tragédiája. Ezt sem engedheted közel magadhoz. Neked a saját terhességedre kell koncentrálnod. Ha mások baját magadra veszed begörcsölsz vagy megszülsz. Úgyhogy ilyen ertelemben csak magaddal foglalkozz a magad terhességere csak pozitívan gondolj.

El kell hinni hogy még innen is lehet élő egészséges babád csak ki kell tartani! Én kitartottam. Most 8 hónapos és itt alszik a karomban. Tarts ki Te is! Menni fog!!!!

3 hónapot feküdtem bent, de csak azért, mert addig bírtam, aztán hazakértem magunkat. A 12. héttől a 26.-ig voltam kórházban.

Én rosszul viseltem, ami leginkább a végére jött ki rajtam -ezért is kértem, hogy engedjenek inkább haza, minden feltételt megteremtünk otthon hozzá.

Sokáig nálunk is kérdéses volt, hogy mi lesz a babánkkal; megmarad-e, aztán miután sikerült elérni a 24. hetet, és megkaphattuk a tüdőérlelőt, azért aggódtunk tovább, hogy mennyire lesz koraszülött. Ráadásul ott ért, ugyanolyan körülmények között az ikerbabáink elvesztésének egy éves évfordulója is, akiket ugyanazon okból veszítettünk el a 20. héten...

És eközben nem volt elég mindez; körülöttem minden testetöltött, amitől még féltem: a méhen belüli magzatelhalástól, a beteg babán át, az extérm koraszülésig. Mélységesen megrendített minden szobatársam küzdelme/ tragédiája. Többször volt, hogy éjszakákat nem aludtam, mert volt akit akkor vittek sürgősséggel császárra 25 hetesen, volt akinek egyszer csak elfolyt a magzatvize 30 hetesen, és vitték szülni. Egész éjszaka csak imádkoztam, hogy jól jöjjenek ki ebből a helyzetből, és kértem, hogy óvjon meg minket a hasonló történésektől.

Nehezen viseltem az állandó fekvést is -nem kelhettem fel- a nem éppen kényelmes kórházi ágyban. Egy idő után minden porcikám fájt már, amitől csak még feszültebb és türelmetlenebb lettem.

Végül az orvosom hazaengedett -de azért beleírta a zárómba, hogy 'kérésére otthonába bocsájtjuk'; és otthon folytattuk mindazt, amit a kórházban: a férjem 0-24-ben kiszolgált, én meg csak feküdtem, feküdtem... összesen 6 hónapot, mert szerencsére sikerült így kihúzni a 38. hétig, és egészséges babám született.