Szerelmes voltál amikor teherbe estél, szerelem alapján érezted azt hogy akkor ez a gyerek kell neked mindenképpen?

Ahogy az első írta!

Mi szerelemből vállaltuk (terveztük) a gyereket a férjemmel.

Szilárd és biztonságos kapcsolatba szültem, mégis nagyon nehéz volt az első néhány hónap és rengeteg átbeszélgetett éjszaka kellett ahhoz, hogy ne tegye tönkre a házasságunkat a sok idegeskedés (gondok szülésnél/ a baba fejlődésével, extra sírós, hasfájós, segítség nélkül)

Szerintem veszélyes lehet csak szerelemre vagy csak szeretetre szülni. Ha az ember csak szerelemből vállal gyereket félő, hogy miután kihúnyt a tűz, ott áll majd két "idegen", akik akkor döbbennek rá, hogy nem egymásnak valók. Ha pedig csak szeretetre születik a baba, akkor egy idő után ellaposodhat a szülők kapcsolata annyira, hogy végül mint két lakótárs élnek együtt.

Szóval ideális esetben mindkettő kellene.

Mindígis szerelmes voltam a férjembe a legelejétöl, és ö is belém. Nagyon sok mindent megtettünk egymásért. A baba nem tervezett volt, vagy is akartunk, csak kicsit késöbb, de a baba megtartása nem volt kérdés.

Reggelit hoz ágyba, ha én ki vagyok, föz mos, takarít, pelenkát cserél, fel kel a gyerekhez, ringatja. Soha nem volt köztünk egy hangos szó sem,amióta babánk van. Ez elött is csak én csináltam a feszkót, mert volt amiben nem értettünk egyet, vagy nagyon eltért a véleményünk, egyszer úgy megsértödtem, hogy elmentem, aztán ö még utánam jött, és bocsánatot kért. Ja és emellett keményen dolgozik is.

Mindenkinek ilyen férjet kívánok.

Ja, csak hogy nincs mindenhol ez a fajta szerelem, ez ritka mint a fehér hollo. Manapság a kapcsokatok többsége tönkremegy egy babahír, vagy baba után, de pár éven belúl biztos. De anyukák akkoris vállalják a gyereket,aztán pereskednek az apa után,az apa meg jóformán hallani sem akar róluk. Nagyon sok ilyenröl olvasni itt is, meg látni is az utcákon, mindenhol. Persze az egyedülálló anyák mindíg azt mondják, hogy "jajj szerelemböl fogant,még stb" ja, biztos csak az ö részéröl, mert ha valóban úgy lett volna, apici nem lépett volna le, meg nem lett volna egy barom. Szóval nem, a többsége nem szerelemböl fogant.

Mi szerelem nélkül vállaltunk gyereket. Van szeretet, és tisztelet köztünk. De sosem volt köztünk az a nagy szerelem. Viszont mindketten vágytunk már gyerekre. Így bevállaltuk így is. Nem bánom, pedig nem volt egyszerű nekünk sem az eleje. Koraszülés, extrém hasfájás, 20 perces alvások... Rémes volt.

Nehéz volt, és volt sok vita is. De én mindig azt éreztem hogy pont azért mert nincs köztünk szerelem objektíven tudunk egymásra tekinteni. És sikerült jól felmérnünk milyen a másik.

Persze a legjobb, amit a többiek is írnak hogy szerelem, ami régóta tart és úgy alakult át az évek során szeretetté ahol bizony még mindig fellobban azért a szerelmi tűz is. Mindenki ilyenre vágyik, csak nem mindenki találja meg azt a bizonyos embert.

szakítás szélén estem teherbe a fiammal(7éve voltunk akkor együtt), szóval szerelmes nem voltam..de szerettem a párom! aztán terhes lettem,hiába nem voltunk jól meg...egyikünknek a fejében se fordult meg az abortusz gondolata sem!

minket amúgy jobban összehozott a kisfiunk 😍 nekünk happy end lett a vége

most várjuk a kistesót,aki nem sokára megszületik

de én amúgy mindenképp megtartottam volna, ha nem szerelmesedtünk volna újból egymásba...akkor is! biztos nehéz lett volna, de én nem tudtam volna feldolgozni,hogy megölöm a gyerekem

és választhatott a párom,hogy részt akar-e venni a gyereknevelésbe vagy lelép örökre..nem kényszerítettem bele semmibe! annyi kikötésem volt, ha netán lemond róla, akkor véglegesen tegye meg és ne zavarja össze a gyereket..hol felbukkan,hol eltűnik

és én tiltani se tiltottam vagy akadályoztam volna meg a láthatást,ha tisztességesen részt vesz az életében!

de szerencsére nekünk jól végződött! 😊