Így név nélkül merem csak feltenni a kérdésem mert tudom hogy elítélnek ezért. Változnak majd az érzelmek ha eddig töretlenül negatívan élem meg az egész terhesség mizériát?

Megértem, hogy nem szeretnéd ha a családod tudna erről. Én elmennék egy pszichológushoz, bár sok idő a terápiára már nincsen, nagy könnyebbség lenne neked.

Én még nem szültem, most várjuk az elsőt, így tapasztalatot nem tudok neked adni... de van ismerősöm aki ugyanígy volt vele, fogamzásgátló mellett fogant meg a kislányuk. Egész terhesség alatt örökbe akarták adni, nem vettek neki semmit, nevet sem kerestek, nem is vettek róla tudomást. Szülni is úgy ment be a nő, hogy nem akarja hazavinni. De amint megszületett és az aranyórát együtt töltötték teljesen átfordult, szólt a férjének, hogy pedig ezt a picúrt hazaviszik...Ez nyolc éve volt, gyönyörű, egészséges, okos a kislány, hatalmas szeretetben nevelik, azóta van már két tesó is. Múltkor beszélgettem az anyukával, azt mondta azt a kilenc hónapot örökre szégyellni fogja, és egyszerűen képtelen felfogni, hogyan érezhetett így.

Nálatok nem ennyire drasztikus a helyzet, de hiszem, hogyha meglátod, először kinyitja a szemecskéjét, megfogja az ujjadat, szopizik, megöleled, el sem fogod tudni engedni többé.

Szegenykem sajnalom hogy igy erzel. Szerintem is auert lehet mert mar sokadik baba es nem olt tervezett.

Viszont egyaltalan nincs mit szegyelni rajta, tudom hogy kellemetlen ez neked de ez egy problema amivel foglalkozni kell. En azt javaslom menj el pszichologushoz Mert egy szakember sok olyan gatat fel tud szakitani amirol nem is sejted hogy letezik. Lehet hogy egesz mas tudatalatti oka van annak hogy igy erzel es o segiteni tudna abban hogy ezt felszinre keruljon es megoldodjon. Mar csak azert is hogy ne csussz bele nagyon a szules utan depibe marcsak a tobbi gyermek miatt se. Ne tartsd magadban mert csak orlodni fogsz.

Remelem minden jol alakul es kitartas! Nem vagy ezzel egyedul es biztos vagyok benne hogy segitseggel meg tudod oldani!

Ha magamból indulok ki, változhat.

Nekem ez szülés után pár nappal teljesen pozitív irányba fordult. Kitartás.

Mintha én írtam volna ki a kérdést. Nagyon hasonló az én történetem is.

5 éves volt a fiam amikor terhes lettem. Egyáltalán nem terveztük, épp külön éltem a férjemtől, csak gyakran járt fel hozzánk és igen, szexeltünk is. Egyszer nem védekeztünk, egyből meg is fogantam.

Teljesen összeomlottam, de elvetetni nem lett volna szívem, így végül a férjem visszaköltözött és vártuk a babát.

Végig gyűlöltem az egész terhességet, a gyereket, teljesen közömbös voltam iránta, sőt, dühös voltam, mert úgy éreztem, teljesen tönkretette az életem. Épp kezdtem volna új életet kezdeni, nyitni más férfiak felé, a munkám is jól alakult, erre minden összeomlott.

Konkrétan a szülés napján is annyira nem kötődtem a gyerekhez, hogy teljesen olyan volt, mintha nem is velem történnének az események. Mint egy rossz vicc, egy rémálom, amiből várom, hogy felébredjek és menjen minden tovább kettesben a lányommal.

Aztán megszületett és abban a pillanatban ahogy a hasamra tették a még véres, gyűrött testét, megváltozott minden. Egyből olyan mértékű szeretet öntött el, hogy magam is meglepődtem, mert anno a nagyfiammal kellett vagy fél év, mire elkezdtem kötődni hozzá.

A kicsinél úgy vettem észre, hogy ez a túlzott szeretet egyfajta kompenzálás is, lelkiismeret furdalásom volt amiért egyáltalán megfordult a fejemben az abortusz gondolata, nagyon sokszor sírtam emiatt születése óta.

Tehát a gyereket szeretem igen, ám a dolgok attól nem lettek könnyebbek, sőt.

A férjemet továbbra sem szeretem és a kapcsolatunkra rányomja a bélyegét az, hogy csak a gyerek miatt költözött vissza.

Mai napig tudat alatt hibáztatom a gyereket, illetve magunkat amiért nem védekeztünk, hogy tönkrement az életem. 2 gyerekkel egyedül anyagilag nem élnék meg, muszáj vagyok a férjemmel maradni. Ha elválnánk is nagyon nehéz lenne már így új párt találnom.

Anyagilag szintén rosszul jártam, mert csak gyes-t kapok, hiányzik a munka, a felnőtt kapcsolatok.

Ráadásul egy iszonyatosan nyugtalan, szörnyen rosszul alvó, sírós gyereket szültem másodjára, testileg teljesen kimerültem, pánikbeteg lettem, tönkrementem a 2. szülés óta.

Remélem, te nem jársz majd így, ha te szereted a férjed, akkor sokkal jobb helyzetben vagy.