Ha újszülött,1-2hónapos babád nemalszik éppen, mit csináltok?
Hát minden volt csak nem unalmas :(((
Kb 3 óránként szopi és pelenkázás, ez így együtt fél óra, fejés és büfiztetés újjab fél óra. Maradt kettő. Mi naponta 2x sétáltunk, reggel és este, nyári baba volt, így akkor ez a 2 óra el is ment erre. A többi időben fogmosás, hajmosás, zuhanyozás evés, telefonálás és jó ha tudsz aludni közben, mert nálunk éjszaka is ugyanez a nagyüzen volt, ráadásul éjszaka hasfájással, tehát a köztes időben felváltva dajkáltuk a picit.
És akkor még ott a háztartás, a főzés, a rengeteg mosnivaló a baba után.
Akinek tápszeres a babája az még rosszabb, mert a cumisüveggel, sterilizálással, forralással, keveréssel, hűtéssel pepecselni még fárasztóbb.
Nekünk egy ilyen nagyon hasfájós kis bélpoklós pasi mellet az első 10 hét rémálom volt. Talán ha napi 3-4 órát tudtam aludni, azt is fél órás részletekben.
Aztán a 3-4. hónap körül rendeződött jobban az evés, az alvás, elmúlt a hasfájás. Ez egy könnyebb szakasz volt, csak a fogfájással bajlódtunk, de egyébként volt olyan, hogy napközben még 2 órát is volt időm olvasni. Ez az időszak addig tartott, amíg el nem kezdett mászni :)
Nekem sem volt unalmas. Sokszor orultem, hogy rendesen le tudtam ulni enni. :)
En setaltam vele a lakasba, mutogattam neki minden felet, magyaraztam, hogy mi micsoda. Az elso hetekbe imadott a pocimon pihenni igy neha tv-t neztem o meg nezelodott a pocimon aztan bealudt. Pihenoszekbe is elvolt, nezegetett amig en foztem. Most mar lassan 5 honapos kis rosszasag, meg ejjel almaban is ossze-vissza vandorol a kisagyba, egy percet sem maradna nyugton. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!