Utólag visszagondolva; nálatok milyen apró jelek jelezték, hogy hamarosan szülés lesz; aminek akkor nem is tulajdonítottatok jelentőséget?
Egyik gyereknél se volt semmi előjele.
Mindkét szülésem magzatvíz szivárgással indult, ez volt a jel, előtte nem is sejtettem, pedig 41. hétre született mindkettő.
Éjjel született meg mindkét gyerekem, de csak délután eszméltem rá, hogy szülni fogok, így visszagondolva viszont már délelőtt is voltak árulkodó jelek :D
Elsőnél: nagyon kényelmetlen volt mindenhogy, ha álltam, ha ültem, ha feküdtem nem volt jó sehogy, rossz volt a közérzetem, előtte soha nem volt ilyen. Lezuhanyoztam, hátha jobb lesz, utána meg jött egy kis vér (tágulásos), azonnal kórházba mentem, ahol már be is indult a szülés.
Másodiknál: Olyan érzésem volt folyamatosan mintha hasmenés készülődne, többször is elmentem wc-re, de nem volt produktum. Aztán ez elmúlt, majd jöttek a fájások.
A "jósló fájásokat" vagy keményedéseket már a 12. héttől éreztem (szedtem is rá Mg-t), így ezek nem mondtak semmit. Egyik este még takarítottam, a szokásos módon keményedett közben a hasam, de a derekam is fájt. Éjjel a szokásosnál többször keltem fel pisilni, és mindig pont akkor keményedett be a hasam, amikor felkeltem. Hajnali 4-kor már nem tudtam visszaaludni, elkezdtem az időt is mérni, akkor már 5 percesek voltak. Ekkor igazából még nem fájt, csak keményedett. Aztán 6-kor hazaért az éjszakás műszakból a férjem, 7-kor indultunk a kórházba, 11-kor lett meg a baba.
Utólag gondolom azt, hogy valami már a derékfájásokkal elkezdődött.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!