Nemvárt előtt 2-3 nappal negatív délutáni hCG-line teszt, túl korán teszteltem?
Április 23-án volt utolsó menzeszem első napja, 28-32 nap között szokott lenni a ciklusom, így nem tudom pontosan mikorra nem várhatom, legkorábban május 21 (holnapra) a párommal május 5 és 10 között voltunk együtt, a feltehető ovu ideje alatt minden nap. Ez az első hónap hogy próbálkozunk.
Tegnap óta szúrkáló alhasi fájdalom, mindjárt megjön érzés. Előző terhességemnél ovu után 3 héttel volt ugyanez néhány napig, akkor csak 6 hetesen teszteltem persze nagy pozitivat, de most nem bírtam kivárni. Délutáni teszteléssel HCG-line negatív lett. Túl korán teszteltem? Melyik tesztet ajánlanátok? Mi vált be nektek korai terhesség kimutatására?
Igen, korai volt. Nyilván a terhesség tényén semmit nem változtat, ha több napos késésnél tesztelsz, viszont az eredményben biztos lehetsz, nem, mint a te esetedben.
Azt kéne felfogni, hogy a terhességi teszt a hcg nevű hormont érzékeli a vizeletből, ami csak a beágyazódás után kezd el termelődni, illetve a terhesség nagyon korai szakaszában nagyon csekély a szintje, tehát 2 nap is számít. Viszont a szintje annyi nap elteltével már van akkora, hogy ha valaki pár napos késésnél tesztel, akkor már kimutatja a teszt, viszont a vélt menzesz előtt nem biztos.
Én több napos késésnél (kevesebb azért, mint 1 hetes késés) teszteltem Gabriel teszttel. Tökéletes, egyértelmű pozitív lett. Most komolyan olyan nehéz várni még 4-5 napot legalább?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!