Terhesség alatt lehet bölcsességfogat kihúzni?
Habár nem terhesen húztak nekem fogat, de már két bölcsesség fogtól megszabadítottak egy fentről, egy lentről.
A menete: előtte a számban egy fertőtlenítő szerrel öblögetnem kellett (ezt nem nyeled le), aztán lidokain szuri, majd kihúzták. Annyit mondtak, hogy ha fájna, akkor kapjak be egy fájdalom csillapítót. Nem kaptam antibiotikumot és semmit. Nem is volt rá szükség.
Az első húzásnál még fájdalomcsillapítót sem vettem be, mert nem volt rá szükség, azt a kis fájdalomnak nem nevezhető, furcsa érzést ki lehetett bírni, estére már nem is éreztem azt sem.
A 2. fognál pár órára a húzás után vettem be egyet, mert a fiam folyton nyaggatott és már szétment a fejem. Ha nem nyaggatott volna és tudok pihenni, akkor azt sem veszem be.
Szóval egyáltalán nem biztos az sem, hogy fájdalomcsillapítót kell bevenned, antibiotikumot meg pláne nem (nálam fel se merült, a doki nem is említette).
Az, meg hogy közlöd, hogy terhes vagy, tudják, hogy mit adjanak neked, mert van olyan érzéstelenítő meg egyéb cuccuk, amit terheseknek is beadhatnak. Egyedül a röntgen az, amit nem vállalnék be (ez inkább a fenti fogaknál necces, ha nincs), és akkor vakon húznak.
Fogpanorámánál adnak törzset védő ólomköpenyt.
De elsősorban a nőgyógyászodat kérdezd meg. Bár nem fogász, de az alapvető eljárásokkal, gyógyszerezéssel ő is tisztában van, így meg tudja mondani, hogy mi a teendő.
A "pontosan hogyan szedjük ki" rész lesz a fogorvosé.
Azt előzőleg kérdezd meg, hogy kisműtét (tehát kell-e íny felvágni és úgy kibányászni a fogat) vagy "sima" foghúzás. Más az eljárás a kettőnél. Nekem is van fekvő, félig kint levő bölcsességfogam - ezt pl. bódításban vagy altatásban tudják csak kiszedni, műtőasztalon. De a fog pontos helyzete miatt egyénenként eltérő a kezelés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!