Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Amióta terhes vagyok, nem...

Amióta terhes vagyok, nem kíván a férjem. Mit tegyek? Vagy fogadjam el?

Figyelt kérdés

12 hetes terhes vagyok, ikrekkel. Hozzá tartozik a történethez, hogy 6 év után estem teherbe, ugyan fel nem adtuk, de már nem igen számítottam rá 41 évesen, pedig régóta minden vágyam volt, hogy babánk legyen. Mindegy is.


Veszélyeztetett terhes egyelőre nem vagyok, bár azt mondta a doki, ez a későbbi hónapokban sajnos státuszt válthat elég könnyen, mert a két baba nagyon "össze-vissza" fekszik odabent, szóval ha szeretkezünk, nagyon óvatosan tegyük. Tehát, azóta, amióta pozit teszteltem, nem is volt semmi, de már nagyon vágynék rá. Csók, simogatás, összebújás van, de deréktól lefelé mintha "nem is léteznék" a férjem számára. Mindig azt mondja, ne ő legyen a hibás, ha elvetélek, mert az orgazmus könnyen azt okozhat. Pedig majd megőrülök, hogy kicsit több is legyen végre megint.

Nagyon szeret és félt, állandóan a hasamat simogatja egyébként :) Tegyek valamit vagy fogadjam el a dolgot, hogy ő ettől most totálisan elzárkózik?



2018. márc. 1. 19:36
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
83%
Nekunk is nehezen jott ossze,párok is így volt.hidd el nem a vágyaival van baj, nem is veled. De tisztában van vele ,h ez egy vagyis 2 csoda. A helyében lehet énis igy tennek,hisz kitudja negtortenhet -e ez még 1x veletek. Szerintem fogadd el, kenyeztesd ot maskepp , nekem ez bevalt. Ugy sem volt sok egyuttlet(pedig elotte minden nap majdnem) de kenyeztettuk egymast es neha egyutt is voltunk ovatosan.
2018. márc. 1. 19:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
64%

Kérdező, lehet, hogy csak nagyon aggódik!


Írod, hogy 6 év után estél teherbe és 41 éves vagy. A dokid meg mondta, hogy óvatosan a szex-szel. Ez már három rizikófaktor.


Örül, hogy végre megtörtént, szerintem nem akarja, hogy bajtok legyen! Ne gondolj rosszra! Én nem gondolnám, hogy bármi negatívum lenne a háttérben.


Sőt, most látom, meg is magyarázza:


"Mindig azt mondja, ne ő legyen a hibás, ha elvetélek"


Fogadd el! Csak aggódik.Nem olyan könnyen okoz orgazmus vetélést, de jobb félni, mint megijedni.


Biztos vagyok benne, hogy nagyon szeret mindkettőtöket és csak a javatokat akarja!

2018. márc. 1. 19:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
63%
Ne haragudj, de sokkal gondosabb mint te! Inkább örülj neki hogy a babák fontosabbak mint a kufircka. A legtöbb ferfi sajnos pont hogy ösztönlény és kivan hogy nincs szex, a tiéd pedig félti a NAGYON NEHEZEN összehozott gyermekeit! 41 vagy, 6 év után, ikres kismama; csupa veszélyeztető tényező, javaslom neked se a dugin járjon az eszed ha akarod azokat a babákat!!
2018. márc. 1. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
70%

Úristen, essetek már neki, mert mer a szexre gondolni!

Szörnyű tényleg

2018. márc. 1. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
88%
Kérdezd meg az orvost, hogy lehet óvatosan szeretkezni.Egyáltalán mire gondolt? Tilos az orgazmus?
2018. márc. 1. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
90%
Az első babánk első hónapban sikerült. 1 kezemen meg tudom számolni hányszor voltunk együtt a férjemmel. Azt mondta, hogy félti a babát, amikor meg elkezdett nőni a hasam akkor meg azt mondta, hogy zavarja, hogy nem vagyunk kettesben:). Most ismét várandós vagyok, szintén első hónapban sikerült, mióta pozitívat teszteltem (4 hete) azóta nincsen szex. Szóval nekünk gyorsan sikerült, mégis ugyanezt csinálta a férjem. Előtt és 2 terhesség között 1-2 naponta voltunk együtt. Ne aggódj és próbáld meg elfogadni a helyzetet!
2018. márc. 1. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
23%
Szokj hozza szepen, hogy a gyerek rengeteg mindent elvesz toled, kezdve a szexualis eleteddel.
2018. márc. 1. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:
Hát utolsó nálad lehet ;)
2018. márc. 1. 21:19
 9/12 A kérdező kommentje:
Most már nem igazán tud mit, igazából már mindent elértem kb, amit el akartam.
2018. márc. 1. 21:20
 10/12 anonim ***** válasza:
71%
Én is azt veszem ki a leírásodból, hogy nem a vágyával lenne baj, csak nagyon félti a babákat, ami érthető is. Értékeld, hogy ilyen, még ha most nehéz is kibírni. Az enyém is ilyen amúgy, eleinte talán benne lett volna, de folyton hánytam, nem volt egy normális pillanatom, aztán már ő se akart szexelni. Szülés után visszaállt minden.
2018. márc. 1. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!