Ha valaki két hetes terhes, illetve most csinált tesztet, ami pozitív lett, már el is mehet táppénzre?
Legalább 6 hetes terhesnek kell lennie ahhoz, hogy szívhangot lásson az orvos, akkor beszélhetünk igazából arról a helyzetről, hogy valaki tényleg terhes, mert akkor beszélünk arról, hogy valóban életjeleket lát az orvos. Ekkor adnak papírt is egyébként, amivel el kell kezdeni a terhesgondozást. Szóval ez előtt a terhességgel összefüggésben nem tud táppénzre menni. És utána is nyilván az orvosnak mérlegelnie kell, hogy van-e olyan ok, amivel a terhességgel összefüggésben is táppénzre tudja venni.
Illetve amilyen kevés a táppénz összege, főleg hosszú távra, ebben az esetekben hónapokra nézve, inkább dolgozzon, amíg tud.
Ha nem veszélyeztetett, legalább a félidőt meg kéne várni, és akkor is kell egy indok.
Én 2 éve pl augusztus végére voltam kiírva, június végéig be akartam járni (irodai munka, kevés tevékenység, rugalmas munkaidő), de májusban volt egy sérülésem (nem a terhességgel kapcsolatos, a bokám fordult magam alá, hogy nem bírtam ráállni) + a vérnyomásomnak köszönhetően folyamatos ájulás-érzetem volt, így én megbeszéltem a munkáltatóval, hogy onnantól táppénz.
Unokanővérem a saját vállalkozásukban dolgozott, neki beültetett gyerek volt, + hasi sérv, így veszélyeztetett terhesnek számított, ő így ment el 4-5 hónapnál táppénzre.
Mindenképp várnia kell az ismerősödnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!