Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Mikor tudok már ugyanolyan...

Mikor tudok már ugyanolyan jóízűen enni, mint azelőtt?

Figyelt kérdés
10+1 hetes terhes vagyok. Nem panaszkodom, mert lehetne sokkal rosszabb is, de rövid szünetektől eltekintve szinte egész nap hányingerem van. Csak kétszer hánytam eddig, de az émelygés állandó. Rengetegszer megéhezem egy nap, amivel párhuzamosan jelentkezik a hányinger is, enni viszont nem tudok egyszerre sokat. Evés után megint csak émelygés, majd a hányinger egy rövid időre megszűnik, majd kezdődik minden elölről. Régen úgy szerettem húsokat enni különféle köretekkel, most viszont épphogy magamba tudok erőltetni egy kevés húst, a köret hozzá már a hússal együtt sok. Olvastam, hogy szerencsés esetben a 12.-16. hét tájékán akár teljesen meg is szűnhet a hányinger. Az a kérdésem, hogy akiknél megszűnt, az egyet jelentett-e azzal, hogy utána már mindent ugyanolyan jóízűen és ugyanolyan mértékben ettek, mint azelőtt? Vagy bizonyos ételektől való undor a terhesség egész időtartama alatt fennállhat, hiába szűnik meg a hányinger a bűvös 12.-16. hetek valamelyikében?
2017. nov. 21. 12:26
 1/7 Bogi1990 ***** válasza:

Szia!

Én a 6-15. hét között nagyon-nagyon rosszul voltam. Egyedül gyümölcsöket tudtam megenni. Ha mást ettem, az mindig visszaköszönt, naponta többször hánytam. Fogytam is ezáltal 5 kg-ot.

Most már nincs émelygés/hányinger, viszont étvágyam se nagyon van. Többször eszek keveset, de vannak olyan napok amikor egyáltalán nem kívánok semmit.

Szóval esetemben se jóízűen se ugyanolyan mértékben nem tudok enni, mint a terhesség előtt.


Kitartást és boldog babavárást!


23 hkm

2017. nov. 21. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:

18 hetes vagyok most, nagyjából mostanra állt helyre :)

Nem minden megy még, de az általam szeretett ételek már mennek. Még úgy is, hogy a hányás nálam valamennyire maradt, 2-3 naponta biztosan van. De végre tudok változatosan étkezni.

2017. nov. 21. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
Nekem a 14. hetre lett jobb, utana mar joizuen ettem, amennyire a gyomoregestol, majd a nagy hasamtol tudtam.
2017. nov. 21. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:

Hirtelen az jutott eszembe,hogy soha 😀.De komolyra fordítva,remélhetőleg hamarosan jobban leszel,ahogy a gyomrod is.Én is ezt mondogatom magamnak ....

12.hkm

2017. nov. 21. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
Nekem a 14. hét vege fele tért vissza. Én is azt hittem,h soha nem fog..
2017. nov. 21. 17:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Én a 12 hétig voltam rosszul utána meg szépen lassan felkusztak a kilok:))

Bár az igaz ,hogy mindenkinél más.

2017. nov. 25. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Na nekem nem lett jobb a terhesség alatt, szóval konkrétan a császárom után végre nem hánytam, ez volt az első alkalom, a hányinger maradt kb. délig, hajnalban volt a császár.
2017. nov. 25. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!