Mennyire normális, hogy nem érdekel (szinte egyáltalán) a terhességem?

*18 hetes uh

bocsi, hülyéskedik a billentyűzetem :)

Én sem terveztem gyereket, az eleje rémálom volt. Csomó hányás, igazán fel sem fogtam, hogy mi van. Majd elkezdett mozogni a hasamban, hát inkább morbid volt kívülről. Azt hittem utálom az egészet és kívülről is látszik, aztán az egyik barátnőm mondta, hogy milyen aranyos, hogy folyton hozzáérek a hasamhoz és védem a tömegben. Nekem fel sem tűnt soha, teljesen ösztönös volt. Onnantól sikerült rájönnöm kicsit, hogy nem terhes vagyok, hanem él valaki a hasamban és növekszik. Én pedig tudatalatt is vigyáztam rá.

Utána már sosem éreztem azt, hogy egyedül vagyok valahol, mindig ketten voltunk. Aztán jött a szülés. Vártam az eufóriát és semmi. Egy idegennek tűnő kisbabáról kellett gondoskodnom 3 napon át. Kicsit sem éreztem, hogy hozzám tartozna, hogy egyek vagyunk. Majd megremegett a lába, azt hittem valami sokk és baja van, hát majdnem összeestem ettől az újfajta aggódástól és féltéstől. Ennyire még semmi sem viselt meg. Megint remekül mentek a dolgok 2 évig. Néha néztem a gyereket, és csodálkoztam, ki ez az idegen gyerek, aki meg akarja ütni a többit, holott sosem látott hasonlót. Vissza akartam kapni az első másfél év csodálatos összhangját. Már lassan 4 lesz, többé kevésbé sikerült újra összeszoknunk, de még alakul.

Szerintem rossz anyának érzed magad, mert nem terveztétek a babát, ezért nem mered átélni az anyaságot. Biztosan menni fog idővel.

Fel fog tűnni, hogy a jóanyaság nem döntés kérdése, akkor talán tudod egy kicsit élvezni a dolgot.

nekem a második terhességem volt hasonló. az elsőnél tiszta mámorban voltam :) a második pedig csak "volt". igaz a fiam leszívta minden energiámat és figyelmemet. a dolgokat is 33 hetesen kezdtem el megvenni. okés pikk pakk megvolt. most már 3 hónapos a lányom és talán nagyobb a "szerelem" mint anno a fiamnál. a fiamat az elején csak elláttam, kellett egy kis idő az anyai ösztönöknek a szép terhesség ellenére is. lányomnál más, nagyon korán "kommunikálni" kezdett, mosolyog...stb. tehát nála más.

a lényeg hogy nem kell rózsaszín ködben lebegnek ahhoz hogy szülés után minden jó legyen. csak arra figyelje hogy a munka és mozgás ne kerüljön a gyerek elé. a hugomat emiatt nem tartom túl jó anyának. szinte egész nap másnál van a lánya, mert ő dolgozik meg konditerembe jár meg ápolja a pasijával a kapcsolatot...stb. így a gyerek a család többi tagjával van.

Sokan vannak így biztosan.

Nekem inkább azok az anyák furák akik teljesen el vannak szállva, beszűkült tudatállapotban csak a terhesség, baba körül forog minden gondolatuk.

Nem vagyok olyan nő aki él-hal a kisbabákért, anyaságért, sosem olvadtam el egy csecsemő láttán, sőt igazából nem szeretem a gyerekeket. Vannak ilyen nők is, ez nem szégyen, mindenki más, én pl. az állatoktól tudok úgy elolvadni, mint más egy kisbabától.

Az első terhességemnél nagyon vártam, hogy megszülessen a lányom, de én is végig aktív voltam, úsztam, túráztam és már akkor gyászoltam az addigi életem, borzalmas volt a tudat, hogy jó ideig le kell mondanom minderről, sőt, mondhatni egész életemre elbúcsúzhatok ettől a nagy szabadságtól.

Most a második babánk várom, ő nem volt tervezett és ugyanígy érzek, mint te. Nincs bennem izgatott várakozás, nehezen, de elfogadtam a tényt, hogy jön és kész.

Az első terhességemnél hetente fotóztam a hasam, állandóan babás témájú oldalakat olvasgattam, most semmi ilyesmi nincs bennem. Teszem a dolgom, élem az életem, mint eddig.