Terhesség legelején érzékeltetek ilyet? Lehet ez is egy jele?
Már több mint egy hete késik de a tesztek negatívak lettek. Nekem kicsit gyanús, hogy nem középidőben volt ovulációm hanem nemvárt előtt pár nappal és mi akkor pont együtt voltunk, szóval ha terhes vagyok akkor lehet, hogy akkor fogant meg. És azért nem mutatta a teszt mert még csak másfél hét telt el azóta.
Tehát a kérdés arról szólna, hogy szombat este a párom szeretett volna szexelni de én a hátam közepére se kívántam az egészet... Végig csak piszkált ezért hagytam magam de nagyon nem élveztem sőt, kicsit fájt is a hüvelyem de az is inkább kívül. Alig vártam, hogy vége legyen. Ma magamhoz nyúltam, el is mentem de nem volt jó érzés. Kicsit meg is fájdult a hasam alja de nem erősen és nem sokáig csak pár pillanatig. Máskor nem szokott ilyen problémám lenni. Ezen kívül nem érzek semmi mást. Lehet ez egy korai jel? Vagy valami más okozhatja inkább?
Az elején volt, hogy tényleg kerestem a legapróbb lehetséges tüneteket. De ezeket egyértelműen érzem. Pénteken azt a görcsöt épp főzés közben éreztem, eszembe se jutott akkor a terhesség mivel másra koncentráltam. És aznap még együtt voltunk a párommal, semmi baj nem volt de szombaton már egyáltalán nem akartam.
Nem gondolnám, hogy most bebeszélem magamnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!