Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Baj, hogy az én babám ennyire...

Baj, hogy az én babám ennyire lusta a pocakban?

Figyelt kérdés
34 hetes vagyok és soha nem volt valami aktív odabent. Hajnalban/reggel mindig mozgolódik, fészkelődik, van, hogy este is, de akkor már nem mindig. Napközben viszont nem igazán érezni, mondjuk rohanok is egész nap. :) Korábban azt olvastam, a vége felé már inkább kellemetlen lesz, ahogy mozog. Hát nekem ugyanolyan, mint eddig. Nem nyomja ki magát és nem is kellemetlen egyáltalán. Ráadásul faros is, valószínűleg soha nem is fordult meg. Ugye ezek a dolgok semmire nem utalnak? A kötelező uh-k szerint a méretei megfelelnek a korának. Mégis megfogalmazódott bennem ez a kérdés, mert valahogy sokkal intenzívebb magzatmozgásra számítottam. Kislány egyébként, nem tudom ez számít-e.
2017. jún. 10. 10:30
 1/10 anonim ***** válasza:
Bár én még csak a 24. Hétben vagyok mégis sokat gondolkodom ugyanezen. Én is azt hittem sokkal kellemetlenebb vagy legalább zavaróan lesz a mozgás. Az én babámra inkább azt a jelzőt használják a környezetemben, hogy nyugodt baba. Mocorog ő, de nem afféle kirúgom a ház oldalát módon. Pedig 18-20. Héten még azzal riogattak, hogy majd mostanra már aludni sem fogok tudni tőle. Pedig a hasam se vmi nagy mindig aggódók hogy van e elég helye, de azért a mozgásaiból érződik hogy van. Az én babám kisfiú a fekvése változó faros vagy ferde volt eddig, de ő még bőven változtathat ezen.
2017. jún. 10. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
Az én babám folyton pörgött,a vegén már komoly fájdalmat okozott. Most is ilyen,7hetes,de szinte egész nap nem alszik semmit,állandóan foglalkozni kell vele,mert nincs el magában egy percet sem. Szóval ebből kiindulva örülj,hogy nyugis 😁
2017. jún. 10. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%
Két éves lesz a fiam,hátcnem tudnám neked össze számolni,hogy hányszor riasztottam a védőnőt,h nézzen szívhangot,mert több mint egy napja meg sem mozdult,illetve hányszor rohantam miatta a kórházba nst-re... persze ndt-kaptam cukros teát,sütit,csokit,áramot,rázogatást,mindent,de egy egy ütésnél többet sose akart produkálni.és én még a végén is csak fekve,és ülve éreztem,állva,vagy mozgás közben nem.Nagyon ideges voltam,hogy minden rendben van-e vele.És nekem is faros volt,és mellső fali lepényem volt.császár lett a farfekvés miatt,és a legdurvább,h úgy emelte ki az orvos,hogy szopizta a hüvelyk és mutatóujját,és még akkor is ALUDT. miután megszületett is ilyen maradt.aludt,3 óra pont letelt,elkezdett nyöszörögni,tosztába tettem,szopizott,és aludt ismét 3 órát.sírni csak születésekor hallották a nővérek.Maradt is ez a felállás hónapokig,aztán kezdte elhagyni,egyre elevenebb lett,most meg kicsit se hasonlít akkori önmagára. :D úgyhogy ne aggódj rendben van minden.ha eddig is ilyen volt,akkor semmi baj,ilyen a természete,baj akkor lenne,ha eddig sokat mocorgott volna,és hirtelen abba hagyja.
2017. jún. 10. 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
Hétfőn töltöm a 22.hetet. Fiú baba, de viszonylag lusti. Érzem, h mocorog azért, de nem nyomja egész nap a bulit bent. Ettől függetlenül minden rendben van. A héten az uh-n fejjel lefelé volt, majd a magzati szív uh-n pont fordítva. Forog, csak nem érzem állandóan. 😊
2017. jún. 10. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:

30. hét előtt ritkán tudnak kellemetlenséget okozni. Ez a tapasztalatom és a körülöttem levőknek is... 24. hetesen kezdtem el érezni amúgy is rendesebben :D


Most már néha kellemetlen, de leginkább mikor kinyomja magát.. Van mikor nagyon lusta tényleg, csak reggel vagy este érzem, de van mikor egész nap pörög. Sőt ami nekem feltűnt, hogy nálam kétszer fordult farosba, de akkor szinte egész nap nem is éreztem, csak ha csuklott.... mérges is voltam, mert a szívrohamot hozta rám xD


33 hetes leszek holnap. Most meg amilyen frontok vannak nem csoda, ha néha túlzottan is lusták vagy aktívak :D

2017. jún. 10. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:

Szerintem nem baj, örülj biztos nyugis baba lesz. :)


Mi kislányt várunk 27hetesek vagyunk. Nagyon aktív 5percre se áll le. Mindegy neki ha fekszek, állok, ülök, pisilek, jógázok. :) folyamatosan mocorog. Sokszor fáj, főleg ha kinyomja magát. Sőt olyankor a húgyhólyagomat is meg meg rúgja. Gyakran aludni se tudok a kisaszonytól. :) reggel szinte kívétel nélkül ő kelt. Már most félek, h mi lesz késöbb.. :) főleg amikor megszületik. :)

2017. jún. 10. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
Nekem is ilyen volt a kisfiam a pocakban :D aztán Megszületett és semmi nem változott,mindenki azt mondja milyen nyugis baba :) képes egy órán át feküdni-nézelődni aztán elalszik :) imádom hogy nem az az izgő-mozgó akit még pelenkázni sem lehet!
2017. jún. 10. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
Nem baj, csak sokszor ijesztő. Kisfiam is néha belustul, olyankor egyfolytában azt lesem, mikor moccan már meg. A frászt hozza rám sokszor.
2017. jún. 10. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat. Napközben tényleg nagyon ritkán érzem, de azért néha-néha "bejelentkezik". Igazából az érdekelt, hogy utal-e esetleg arra, hogy bármi baja lenne, esetleg nem fejlődik rendesen. De akkor ilyesmi talán nincs a háttérben. :) Helye is van szerintem, mert elég magas vagyok. Nagyon féltem attól, hogy fogja majd a vége felé nyomni a gyomrom és a tüdőm (aszthmás és refluxos is vagyok), de ebből a szempontból is pozitívan csalódtam, mert eddig még semmi. :D
2017. jún. 10. 13:33
 10/10 anonim ***** válasza:
Nekem kisfiam van, szülésig használtam a szívhangfigyelőt, annyira finoman mozgott végig. Másfél éves, igazi örökmozgó, tasmán ördög. Szóval nem lehet a habitusára következtetni a magzatmozgásból.
2017. jún. 10. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!