Mennyire gyakori dolog az hogy terhesen egyedül marad valaki? , a párja elhagyja? Vagytok most itt olyanok akik Szinglik, egyedülállók és babát várnak? Nagyon megterhelő érzelmileg?
Egy ismerős mesélte el nekem hogyan maradt egyedül a kislányával és felmerült bennem.
Kíváncsi lennék a történetetekre, hogy hogyan is alakult így. Akár válaszban akár privát üzenetben ha nem szeretnétek ország-világgal megosztani
A környezetemben úgy tapasztalom, hogy kevesebb, ahol megmarad a család.
Viszont nagyátlagban inkább az óvodáskor a döntő
Ugyan az én lányom már 2,5éves és van egy rendes párom is,de énis terhessen maradtam egyedűl.
3évig voltam az apjával,ő inkább akart gyereket mint én,végül belementem. 5hos terhes voltam amikor közölte hogy ez neki mégis korai és nem tudja mit akar. Nem gondolnam hogy nagy gondjaink voltak.
Lelkileg erős vagyok,de azért eléggé megviselt. Maga a tudat hogy egyedűl maradtam gyerekkel még nem is annyíra,hanem hogy csalodtam valakibe akiröl nem gondoltam volna.
Sokáig ugy volt ,hogy latogatni akarja a gyereket meg foglalkozni fog vele. Én soha nem tiltottam,megbeszeltük azt is ,hogy akkor látogatja a lányát amikor akarja.
Értesítettem hogy korházba vagyok,aztan meg hogy megszületett a lánya. Azt mondja ,hogy bejön megnézni,azóta is jön.
Végül is nem látta még a lányát,megse kérdezi hogy van.
Az első egy évbe nem is fízetett,én meg nem 'követeltem' a pénzt. Aztan végül írtam neki ,hogy valamit megis csak jó lenne ha fízetne. Megegyeztünk 15ezer forintba (a fízetéséből amúgy 30ezer járna), utalja mindig pontossan.
Én már ujj életet keztem,a lányomnak megvan mindene,a párommal imadjak egymást.
N25
Sok minden lehet az oka, statisztika nem készült még róla, de érdekes lenne feltárni az okát. Én úgy gondolom, hogy talán azért szakadnak meg terhesség alatt a kapcsolatok, mert apuka jelölt még nem áll kész a témára. A leendő anyuka meg nem akarja elvetetni a gyereket. Talán a lány se akart gyereket, de megtudva, hogy terhes, plusz a benne lezajló hormonális változásoknak köszönhetően, nem képes lemondani a gyerekről, megszólal benne az anyaság. Ami még lehetséges, hogy mindketten akarták, de útközben rájött apukajelölt, hogy mégse. Megijedt, bepánikolt. Ok lehet még az anyukajelölt változása. Mind fizikálisan, mint lelkileg megváltozik az anyukajelölt. Ezeket a változásokat az apukajelölt nem tudja elfogadni. A gyerekvállalás egy hatalmas lépés egy kapcsolatban. Legalább akkora, mint összeköltözni. A házasság sem ekkora lépés-szerintem. Házasságkor, ha már együtt lakott a pár, elméletileg nem kéne változnia semminek. De összeköltözéskor, babavállaláskor vannak változások, legalább is legtöbb esetben. Míg az összeköltözéskor azért tudunk egy kicsit segíteni a helyzeten és alkalmazkodni, igazodni a helyzethez, addíg a gyerekvállalás egy más tészta. Összeköltözéskor ugyanis nem esünk át hormonális változásokon. Viszont gyerekvállaláskor, az anyajelöltben igenis változások állnak be, amiket legtöbb esetben nem tud szabályozni a nő. Olyan ez, mint a tinikor. Akkor is egy hatalmas hormonbombát kap az ember, amire ki így, ki úgy reagál. A férfi meg kívülállóként érezheti magát és nem tudja átérezni min megy keresztül a párja, nem tudja elfogadni. (Persze vannak férfiak szerencsére, akik ezeket a dolgokat elfogadják...azok a párok több eséllyel maradnak együtt)
És sajnos a veszély a szétválásra a gyermek születése után is fenn áll, sőt, talán még nagyobb veszélynek van kitéve a kapcsolat. A gyereknevelés együtt ugyanis nem egyszerű dolog és lehet, hogy a gyerek megszületése után derül ki, hogy mégsem egyeznek a nézetek. Talán egy ideig lehet tolerálni, megpróbálni alkalmazkodni, de ha ég és föld az elképzelés, akkor előbb utóbb szétválás lesz a vége. A gyereknevelés általában egyre nehezebb a gyerek növekedésével. Ahogy szokták mondani: Kisgyerek kis gond, nagy gyerek, nagy gond.
Persze vannak más okok is a szétválásra, de egy csomó mindent kiválthat a gyerekvállalás. Ott van például az, hogy anyuka szülés után 3 évig otthonmarad. Maradjunk annyiban, hogy nem vállal több gyereket a család. Otthon van 3 évig, az élete javarészt arról szól, hogy kiszolgálja a családot. Ebbe belefásul. Esetleg a szerelmi életük megromlik a párnak, mert mondjuk anyuka egész nap főzött mosott takarított, vagy csak símán attól fáradt ki, hogy egész nap csak a gyerek sírását hallgatta. Este valamilyen indokból tehát nem akar mást, csak aludni. Apuka viszont szeretne valamit, mert már hónapok óta nem jöt össze, mivel a gyerek nem akart aludni, beteg volt, ott aludt közöttük stb...apuka egy idő után már nem bírja tovább és veszekedni kezd. Na erre kanapén kell aludnia...eltávolodnak..esetleg megcsalás lesz a vége...ez csak egy eset...lehet, hogy éppen anyuka az, aki egész nap csak a gyerek társaságát élvezi és alig várja, hogy apuka karjaiba omolva végre beszélhessen egy értelmes emberi lénnyel. Apuka viszont kora reggeltől dolgozik, hogy el tudja tartani a családot és hulla fáradtan semmi másra nem vágyik, csak hogy leüljön a foteljébe, felrakja a lábát és megnézze a focit....és így tovább...ezer féleképpen történhet.
A legtöbb esetben azt gondolom a kommunikáció, az alkalmazkodó képesség hiánya és az eltérő életcélok okozzák a szétválást.
Nagyon meg kell gondolni, kivel vállal egy nő gyereket. Sajnos a nagyon fiatalon gyereket vállalók többsége erre a sorsra jut, mert az első években persze, hogy mindketten húdeszerelmesek, el sem hiszik, hogy ez velük is megtörténhet. Meg hát egy baba milyen cuki, jó lenne nekünk is, de boldogok lennénk, stb. ez nagyon gáz hozzáállás.
Én mindig azt javaslom, h gyereket csak akkor szabad vállalni, ha már lecsengett a nagy szerelem (3 évet mondanak a szakértők) és még mindig egymásra szavaztok, még mindig úgy érzitek, h a kapcsolatotok szeretetteljes erős, stabil és készek vagytok mindketten!! arra, hogy a gyereknevelés viszontagságaival megbirkózzatok úgy, hogy nem egymásra mutogattok majd, h te akartad, stb. amikor már tudatosul bennetek, hogy egy kisgyerek nemcsak megerősít egy kapcsolatot, hanem szét is zilálhat, de nektek akkor is ki kell tartanotok együtt, mert együtt kezdtétek, közös az öröm, közös a teher is és jöhet akár ilyen csini miniszoknyás csaj, jóképűbb pasi, ti egymással alkottok szoros egységet, ahová harmadik nem fér be semmilyen módon.
Na ezt a hozzáállást kell előbb a magatokévá tenni és utána jöhet a gyerek. És még így sincs semmire garancia, csak sokkal nagyobb esélyetek lesz arra, h harmonikusan működő család legyetek.
Ugyanmar,anyamek 21ev hazassag utan valtak el! Semmi sem garancia! Orok szerelem,es boldogsag nincs!
En igy 23 evesen sem akarok meg gyereket,mert meg nincs meg a kello hatter hozza.penz,normalis sajat lakas,karrier,stb.) Szepen epitgetjuk a dolgainkag a parommal,aki egy remek ember,bar idosebb joval mint en,de ez meg talan jobb is. Koztudott,hogy egyertelmuen a fiatalok kozott,nagyobb a valoszinusege a szetvalasnak,de amint fentebb emlitettem,anyamek 21ev utan valtak el,szoval semmi sem biztos!
Az egyik valaszolo irta,jobb nem teherbe esni,igy joval kevesebb lesz a gond. Elobb fel kell merni a helyzetet targyilagosan donteni,ha mar egy bizonyos ido utan (3-4) ev,meg mindig jol meg vagytok valakivel,es meg van minden hozza(haz,penz,felretett penz,munka,karrier) akkor johet Egy gyerek! Mi egyetlen egy gyerekben allapodtunk meg a parommal a kapcsolatunk elejen mikor szo esett rola! Remelem ugy is lesz!
Nos,en sose jartam igy,mivel nem voltam hulye,es hasznaltam a kis eszemet!
Megvalogattam kivel alljak szoba,foleg hogy kivel bujjak agyba! Annyira hulye meg vegkepp nem voltam soha,hogy egy bizonytalan,nem friss kapcsolatba,vagy egy komplett idiota barommal,vagy egy komolytalan kis senkivel,folcsinaltassam magam.Aki bar a gyereket megcsinalni megcsinalta,mert szart a vedekezesre,de kefelni azert jo volt,de mikor kiderul hogy baba lesz,meggondolja magat,mert o nem akarja,nem eleg erett ,nem nott meg fel hozza. Hat kabbe kisapam,megcsinaltad? Hat akkor vallald is fel a hibadat,es a kovetkezmenyeit is.
A parommal nagyon jo a kapcsolatunk mar tobb eve,de gyereket meg nem akarunk,mert meg nincsenek meg teljesen a feltetelek hozza,es amugyis,elni akarunk meg kicsit.
Kerdezo ha te ilyen cipoben keszulsz jarni,gondold meg!
Vagy ha mar abban jarsz,akkor igy jartal!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!