Tényleg nem lehet vagy csak nagyon nehezen kisbaba mellett
tanulni?
Figyelt kérdés
Szeptemberben elkezdtem egy okj-s képzést, 20-án kiderült, hogy terhes vagyok. Tegnap sógornőméknél voltunk és ő megpróbált lebeszélni erről a képzésről vagyis inkább olyat tanácsolt, amit fel lehet függeszteni és utána folytatni mert szerinte csak 2 év múlva tudok majd rendesen elkezdeni suliba járni. Azt mondta, hogy ő az orvosin 1.5 évet halasztott a lánya miatt és nagy segítség volt neki az anyja, aki ott hagyta miatta a munkáját. Párommal beszélgettünk erről és szerintünk csináljam tovább, majd meglátjuk, mennyire bírok haladni. Májusban szülök, megbeszéltük ofőmmel, hogy május-június nem kell bejárnom, tekintettel az állapotomra. Utána pedig szerintem meg tudom a többiekkel beszélni, hogy küldjék át az anyagot, segítsenek és én csak a dolgozatokra járjak be amik havonta, kéthavonta egyszer vannak. Úgy néz ki, hogy heti 3x járunk be, de nem kötelező jelleggel, nem számoltatnak el úgy, mint egy nappalis képzésen. Sógornőm szerint nem lesz erőm a babám mellett tanulni is mi pedig úgy beszéltük, hogy mivel csak három óra hosszáról van szó, ezért amikor párom itthon van vagy anya itthon van és ráér és szívesen vigyáznak rá, akkor meg tudom oldani, hogy gyorsba bemenjek egy-két órára addig fejek le tejet, ilyesmi. Van itt valaki aki tanult baba mellett és volt segítsége?
Nem neked kell igazodni a párodhoz.. Neked azt kell megoldani hogy minden esetre legyen felügyelet a babára.. Ezért javasoltam a bölcsödét.. Mert nehogy már azért ne menj be a suliba mert a párod túlórázik vagy a nagyszülő nem ér rá..
2016. nov. 21. 06:47
Hasznos számodra ez a válasz?
12/21 A kérdező kommentje:
Nekem sajnos nem lehet halasztani, mert sokszor változtatnak a képzési rendszeren. Pl 2 éve elbuktam a szóbeli részét az ügyviteli titkári képzésnek, mert akkor még nem érdekelt semmi a bulizáson kívül, nem tanultam. Jövőre már nem tudtam letenni, mert irodai asszisztens lett a neve és pl gépírás helyett gyorsírni tanulnak ilyesmi... A tavalyi logisztikusok is logisztikai ügyintézők voltak, mi már logisztikai és szállítmányozási ügyintézők. Mondták, hogy azért kezdtem el ezt, mert csak ez volt. Nem, azért kezdtem el, mert ez érdekelt, el lehet vele helyezkedni a másik meg még ami érdekel, a kereskedelem. Muszáj tanulnom, mert sógornőm azt nem érti meg, hogy nem akarok gyárba visszamenni dolgozni, teljesen ki lettem ott csinálva idegileg a kollégák miatt. A sok buta c*ny miatt, akik kipécéztek maguknak.. nem bírnám elviselni még egyszer, de tudom, hogy a gyereket fel kell nevelni ahhoz pedig pénz kell. Sógornőm ő orvos, könnyen beszél, sose kellett gyárban dolgoznia. Én sem szeretnék még egyszer visszamenni, de erősen megpróbált lebeszélni a tanulásról. Muszáj, mert amikor meg visszamegyek dolgozni, a legjobbat akarom a babámnak. Amellett persze, hogy az anyja ne kerüljön lelkileg a padlóra...
2016. nov. 21. 06:54
13/21 anonim válasza:
Már bocs, de aki ennyi idős babának bölcsit ajánl, majd megkérdezem, hogy a sajátját beadná-e!! Persze a muszáj nagy úr, de ez nem a kérdező esete.
Szerintem meg fogod tudni oldani a tanulást.
2016. nov. 21. 07:10
Hasznos számodra ez a válasz?
14/21 anonim válasza:
Az első gyerekem szépen kb. 3-4 óránként szopott és 3 hós korától átaludta az éjszakákat, sőt nappal is aludt 2x hosszabbat. Mellette lehetett továbbtanulni (hétvégén jártam), sőt dolgozni is (este és délután) kb. amíg el nem indult, onnantól azért bonyolódott a helyzet, de nagymama segített, délelőttönként vitte játszóterezni, majd 2 évesen bölcsis lett, amit nyitott és társaságkedvelő lévén, szintén szeretett.
A második gyerekem 2 - 2 és fél éves koráig néha 5x is felkelt éjszaka és kb. féléves koráig kétóránként szopott. Vele egyáltalán nem lehetett tervezni, álomkóros szédelgős őrület volt az egész. Sajnos mellette is dolgoznom kellett úgy három hós korától, itt is nagyi segített, de ő anyásabb és hisztisebb volt. 2 évesen ő is bölcsis lett, de csak most fél évre rá lett barátkozósabb és fogadja el zökkenőmentesebben, ha apa vagy a nagyszülők vigyáznak rá (de éjszaka még mindig átjön).
Szóval testvérek és elvileg igyekeztem mindent ugyanúgy csinálni, mégis teljesen másképp alakult ez a korszak.
2016. nov. 21. 07:45
Hasznos számodra ez a válasz?
15/21 anonim válasza:
Januárban szülök és Igen be adnám bölcsibe ha más megoldás nem lenne és ilyen helyzetben lennék... 22 N 33 hkm
2016. nov. 21. 08:10
Hasznos számodra ez a válasz?
16/21 anonim válasza:
Terhesen kezdtem el egy OKJ-t, ami a diplomámra épülő szakképesítés volt, cég fizette. A 6. hónap környékén bementem, hogy májusra vagyok kiírva, ami jó eséllyel egybe fog esni a vizsgákkal, amin kétséges, hogy részt tudok-e így venni. Ránéztek a pocakomra és mondták, hogy megoldják, két hónappal későbbre szerveztek időpontot nekem. Szülés után két hónappal már vizsgán ültem. Másfél éves korában lett vége a képzésnek, csúszás nélkül megcsináltam.
Egyedül a szülés miatt kértem ezt a méltányossági csúsztatást, mert szülőszobáról, vagy frissen szültként tényleg nem akartam vizsgázni.
2016. nov. 21. 09:57
Hasznos számodra ez a válasz?
17/21 anonim válasza:
"Sógornőm ő orvos, könnyen beszél, sose kellett gyárban dolgoznia."
Neki könnyű? :)
Tanultál volna akkor, amikor más épeszű ember - gyerek előtt és normálisan, nem bulizgatva -, és neked is "könnyű" lenne.
2016. nov. 21. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
18/21 A kérdező kommentje:
Jaj, de könnyű itt okoskodni! De a kérdésre válaszolni luxus :) Tényleg nem lehet vagy csak nehezen kisbaba mellett tanulni? Elolvastad? Ha igen, a kérdésre válaszolj..anyám.. jönnek az unatkozó netlopók..
2016. nov. 21. 11:46
19/21 anonim válasza:
Lehet tanulni gyerek mellett. A gyereket hanyagolva, lepasszolva vagy a te alvásidődet feladva.
De arra a tingli-tangli tanfolyamra kár időt áldozni. Nem leszel tőle logisztikai szakember és nem is keresett. Akinek kell, felveszi bármelyik diplomást, aki fél nap alatt betanul.
2016. nov. 21. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
20/21 anonim válasza:
Orvosin egy évet hagytam ki az első gyerek miatt, 1 évesen ment bölcsibe. Tanulni lehet mellette, csak nehéz. Második államvzsga előtt érkezett egy héttel, így annak az időpontját toltam két hónappal. Az picit keményebb volt, de akarat kérdése az egész és persze az, hogy olykor legyen segítséged.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!