6 hetes pocakos vagyok és hol barnás hol rózsaszínes folyásom van. Voltam már orvosnál is azt mondta minden rendben és ez normális. Szerintetek is az? Kinek volt ilyesmi? ) )
Figyelt kérdés
2016. szept. 16. 13:10
31/32 anonim válasza:
Nekem is volt hasonló tapasztalatom a terhességem első harmadában, az én orvosom sem igazán mondott rá semmit. Én magam jöttem rá, hogy esetemben a magnéziumpótlás jelent megoldást (Magnesium Sandoz napi 2x). Pedig első terhesvizsgálatkor direkt megkérdeztem az orvosom, hogy elég-e a terhesvitamin, nem kellene-e plusz magnéziumot is szednem (több kismama ismerősömnek is ajánlotta az orvosa, abból indultam ki), azt mondta nem. Csak nekem meg gyanús lett, hogy magnéziumhiányom van, mert időnként görcsölgetett a vádlim, erre elkezdtem szedni - jobban mondva inni - erre örömömre ez a problémám is megszűnt. Legközelebb mikor mentem, mondtam, hogy szedem a magnéziumot és azóta megszűntek a folyásos tüneteim, azt mondta végülis ártani nem ártok vele, de akkor már inkább Magnerotot szedjek. Szerintem egy próbát megér.
32/32 anonim válasza:
De ez az én orvosom volt, és az én terhességem, ha kétségeid támadnak, akkor jobb mindenképpen utánajárni!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!