Aneszteziológushoz milyen papírokat kell vinni?
36 hetes kismama vagyok, elküldtek aneszteziológushoz.
Sosem voltam még. 1 éven belül készült EKG leletet kérnek (nekem nincs, ott sem voltam még soha, de mondta a védőnő, hogy az nem gond, mert akkor ha az anesztes úgy gondolja, akkor ő elküld), valamint eddigi műtétek zárójelentését is kérik. A fiam 7 éve másik kórházban császárral született, egyéb műtétem nem volt, de nem találom a zárót. Többször költöztünk már a 7 év alatt, és ha fejre állok sem tudom, hogy hol van. Pedig már 3 napja azt kutatom, minden egyéb leletem megvan az előző terhességemről, a fiam zárója, amivel hazaengedték, csak az enyém nincs meg.
Valamint, ami még rajta van, hogy:
Minden eddigi betegségével/műtétével kapcsolatos egészségügyi dokumentumát hozza magával.
Tavaly volt hepatitis A fertőzésem (nem voltam kórházban, csak vérvételekre kellett járnom).
Olyan 10 éve volt egy vesekövem (nem igazolódott be, mert mire a kórházban kivizsgáltak, addigra kiürült, picike volt csak), de 3 napig bent tartottak.
Volt autó balesetem, ami zúzódásokkal járt, de a vizsgálatok után hazaengedtek a kórházból, az is több, mint 10 éve volt.
Ezeket mind ássam elő? És ha nem találom meg?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem kell. Terhességgel kapcsolatos papírok, ekg, nagylabor és vércsoport.
Műtéti előzményekről ugyis csak megkérdezni fog, nem fog 10 kg papírt átolvasni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
MOndjuk azt nem értem, hogy hogyhogy nincs EKG-d, amikor az a terhesgondozás része...
Nekem most volt egy műtétem terhesen, és egy héten belüli teljes labor kellett, EKG, ellenanyag szűrés, fül-orr-gégésztől lelet, mellkas röntgen (egy éven belüli), nekem azt mondta sebészem, hogy ez a műtéti protokoll része.
És pont az EKG-t elfogadta a nő, amit a terhesség elején készítettek.
De lehet hogy császárnál nem kell ennyi minden, azt nem tudom.
Az fontos, hogy a mostani terhességed összes leletét vidd magaddal, gondolom legkorábban is csak két hét múlva lesz a műtéted, addig még elvégzik a hiányzó vizsgálatokat...
Azon a zárón ne sresszeld magad, mert az anesztes kikérdez töviről hegyire, és majd elmondod, amit tudni akar.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!