Van esetleg köztetek inzulinos kismama? Szúrom magam napi 4x de így is van, hogy 12-es a cukrom, orvos csak két hét múlva lesz elérhető, tudna segíteni valaki? % hetes terhes vagyok.
Én ezzel jelentkeznék azért első körben a háziorvosnál, majd őszintén remélném, hogy valahol beállítják...
Én "csak" gyógyszert szedtem a cukromra, meg most terhességi cukorbeteg lettem, de ez így nem hangzik jól. Pláne nem inzulin mellett.
Bár én más szültem, de a második terhességem 32. hetében derült ki, hogy gdm-es lettem. Nekem is napi 4X kellett szúrni, főétkezések előtt, és lefekvés előtt.
Én is heti 1X találkoztam a diabos orvossal, de telefonon kellett az elején referálnom, mivel az első hét az inzulin beállításáról szólt.
Először is fontos, hogy az inzulin beadása és az étkezés között kb 20-30 percnek el kell telnie. Én ezt először nem tudtam, szúrtam, ettem, jó, hogy az evés utáni méréskor még az egekben volt a cukrom)
A diétát szigorúan tartani kell, annyi ch, amennyit előírtak, és amikor gyorsat, akkor gyorsat, amikor lassút, akkor lassút kell enni. (nekem 160g volt).
Telefonon bediktáltam az értékeket, és ő a szerint emeltette az inzulint 2 egységenként. A végén már csak annyit mondott, emeljem, amíg be nem áll a közel normál vércukor. 4-6 egységekkel kezdtem, a végén 16 egység lett (az éjszakai 20).
Bocs, most látom, hogy 2 hét! Nincs helyettese, aki tudna segíteni? Szerintem próbálj mindenképpen orvossal beszélni.
Én is Németben vagyok. Itt elvileg úgy van, hogy minden orvosnak nyaralás alatt kell hogy legyen egy helyettese. Amikor felhívod a rendelőt, nem mondja be egy autómata, hogy kihez fordulhatsz?
Vagy legrosszabb esetben este menj be a sűrgősségire, terheseket kérdés nélkül fogadják, tegnap én is bementem, nagyon rendesek voltak és ugyan olyan lelkiismeretesen megvizsgáltak, mint a saját orvosom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!