SOS! Öt hónapos terhes vagyok és mostanában úgy érzem, hogy nem akarom ezt a babát. Mit tegyek?

Szerintem, amit érzel természetes. Egy csomó emberben felmerülnek ezek a problémák, csak bűntudatuk van a dolog miatt, és félnek róla beszélni, nem akarnak rossz szülőnek tűnni.

"Úgy érzem nem fogom tudni szeretni a kislányomat"

Ezt nevezik bűntudatnak. Azt látod, hogy minden kismama boldogan várja a babát, és nincsen bennük semmilyen kétely sem. Valójában van kételyük, igenis félnek, csak ahogy te is, úgy ők is félnek ezt kimutatni. Viszont emiatt úgy érzed, hogy rossz anya vagy, nem is szereted, hiszen egy anyában nincsenek kételyek.

Én legalábbis így éreztem. Amikor megtudtam, hogy apa leszek, beszartam na, nincs ezen mit szépíteni. Folyton azon rágódtam, hogy hogyan fogom én ezt jól csinálni, hogyan lesz innentől az életünk. Féltem, hogy innentől olyanok leszünk, mint az összes szar, kispolgári család, hogy innentől vége minden élvezetnek, amit gyerek nélkül lehet csinálni.

Eközben meg láttam a kollégámat, milyen besózva várja a kislányát. Én is akartam gyereket mindig is, nem véletlenül fogant meg a kislányom, nem baleset volt. Mégis megrémültem, amikor kiderült, a kollégám meg sírt a boldogságtól. Én is ott álltam a tükör előtt, hogy milyen ember vagyok én, hát egy gyereket úgy kell várni, ahogyan ő teszi.

Ez az egész öngerjesztővé vált, mert a bűntudat gerjesztette bennem a félelmet, a félelem a bűntudatot. Meggyőződésem volt, hogy rossz apa leszek, hogy ezek a félelmeim megmérgezik majd a lányomat, hogy majd miattam egy komplexusos szerencsétlen lesz, aki a belőlem hiányolt szeretet kutatja majd mindenhol.

Apránként a kilenc hónap alatt sikerült megbarátkozni a gondolattal, de még mindig alkalmatlannak éreztem magam a feladatra. Aztán megszületett. Először nagyon furcsa volt, már csak belegondolni is, hogy neki én vagyok az apja. Az első pár nap, hét baromi nehéz volt, és megint előjött a bűntudatom. Volt, hogy elfogyott a türelmem, mert egész éjjel ordított. Volt, hogy azon kaptam magam, hogy kimentem a városba, és baromira örülök, hogy nem otthon vagyok. Utáltam magam.

Aztán valahogy akkor tisztult le minden, amikor valami furcsa tüneteket produkált, és megijedtünk, hogy valami komolyabb rendellenességgel született. Rohantunk a kórházba. Olyan szinten féltem, hogy a fél karomat odaadtam volna egy szó nélkül, csak ne legyen baja. Kiderült, hogy makk egészséges, én meg majdnem elbőgtem magam. Egész este le sem akartam tenni, agyondajkáltam.

Kb az volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy fog ez menni, jó apja leszek én, és tudok én őszintén örülni őkelmének. Még csak két hónapos, de meg kell zabálni, egyre aranyosabb. Már ha ordít is éjszaka, mert akkor dajkálom tovább és kész. Ha meg rám mosolyog, onnantól király a napom. Pedig én pasi vagyok, nem is az anyja. Nem fogod tudni szeretni? Haha, majd csak figyelj!

"rettegek a rám váró szülési fájdalmaktól"

Nézd, én pasi vagyok, de megértelek. Bent voltam a feleségem szülésekor, és igen: k**vára fájt neki. A durva viszont az, hogy mindez kb engem jobba megviselt, a nejem a nagy részét mosolyogva csinálta végig, pedig 50 kilósan négy kilós gyereket szült!

Nem véletlenül mondja szinte minden anyuka, hogy tessék kiélvezni a szülést, mert kevésszer adatik meg. Van benne valami. Az életed legszebb emlékei mindig azok az élmények, amiért meg kellett dolgozni, meg kellett szenvedni. Valójában utólag azt fogod mondani, hogy - bár igenis kib**ottul fájt - nem is volt ez olyan rossz dolog. Rohadt büszke leszel magadra, és rájössz, hogy a félelem sokkal rosszabb, mint maga a szülés. Alapvetően egy természetes dologról beszélünk, amin szinte minden nő átesik, és egyik sem fakad sírva, ha visszagondol rá, pedig előtte szerintem a többsége fél tőle nem kicsit.

Amúgy a nők eleve félelmetesen vannak kitalálva. Hajnalban vittem be a nejem, délután született a gyerek. Alig aludt valamit, vagy húsz órája nem evett, és megszült egy négy kilós babát. Teljesen elkészült az erejével a végére. Néha már voltak kétségeim, hogy végig tudja e csinálni. Aztán megszületett a lányunk, odatették a feleségem hasára, és abban a pillanatban a feleségemnél megszűnt minden. Nem látszott rajta fáradtság, semmi. A végén szépen felállt és átsétált a megfigyelőbe, pedig azt hittem, a végén ölben kell átvinnem. Amikor este visszamentem még nem pihent semmit, mégis pörgött és teljes eufóriában úszott. Ezt teszik a hormonok!

"egyedül a sógornőm mondta, ha szeretném akkor bent lesz velem amikor szülök. "

Én a gyerek apját javasolnám, tanulságos lesz neki. Pár órával azelőtt, hogy a feleségem szült, egy apuka azt mondta nekem, hogy azért kell bent lenni, mert szereti az ember a párját, persze, hogy szereti, de ha a szülésnek részese, akkorára nő az asszony a szemében, hogy hihetetlen. És tényleg. Én a feleségemet egy görög félistennek láttam utólag, hihetetlen büszke voltam rá. Ráadásul így egy közös élményetek lenne, ami összefog, egyébként meg csak a tiéd lenne. Én is be voltam szarva tőle, nem akartam bent lenni, de így utólag ki nem hagynám. Nem férfinak való dolog, de a férfi ember ne szarjon be ennyitől!

"(nem értem mivel lenne akkor jobb a szülés) "

Pedig jobb lesz, mert nem egyedül vagy, van lelki támaszod. Gondolj bele, mi a jobb: ha ott van egy idegen szülésznő meg néha az idegen doki, vagy pedig egy közeli, bizalmas ismerős is támogat?

A feleségem eleinte azt mondta, hogy nem hiányzik neki, hogy még velem is foglalkozzon, nem tudná magát elengedni. Aztán ahogy közeledett az óra, rájött, hogy mégiscsak jó lenne némi lelki támogatás odabenn. Amikor bent voltunk, az ágytól nem engedett egy méternél messzebb. Fogtam a kezét, törölgettem az arcát, itattam, adagoltam neki a gázt, mozgattam, biztattam. Azóta mindig megemlíti, mennyit számított neki a biztatás és eleve, hogy ott voltam.

Bocs, hogy ilyen rohadt hosszan írok, de azt gondolom, sejtem mit érzel. Először is próbáld megbocsátani magadnak a félelmeidet és a kételyeidet. Ez sokkal több emberben megfordul, mint gondolnád, ettől egyáltalán nem leszel rossz szülő. A félelmeid a szülés után el fognak múlni, és imádni fogod a lányodat.

Fúú, utolsó , megkönnyeztelek.

Nagyon gratulálok a babához, a nejedhez,és ahhoz,amilyen ember/férfi vagy.

Nem mondom, hogy természetes, hogy ezt gondolod, de minden nő fél a szüléstől, van aki jobban. Meg a vizsgálatok sem túl kellemesek tény, bár az uh az jó :)

Szóval ezt végig kell csinálnod, próbáld valahogy úgy hogy mégiscsak jól jöjjél ki belőle. Foglalkozz valamivel, találj egy hobbyt, ne ezen kattogj. Csinálj valami jó szobadekorációt, ezzel jól lefoglalod magad és még jót is teszel :)

Az meg hogy azt mondják lesz végre egy lány, fogadd el. Valószínű örül a család, hogy lány lesz. Ha fiú lett volna akkor meg biztos mást mondanak amire szintén kiakadsz. Ez olyan, hogy ha lányod lesz akkor lehet azt mondanák a férjednek, hgoy nem baj majd a második fiú lesz, ezen is kiakadnál nem??? Ezeket nem bántásból mondják,csak az emberek szeretnek mondani ezt-azt, ők is megkapták ezeket anno.

Nyugi ez később is meglesz!!!!!! Sőt, majd jön a szoptatás, hogy ugye szoptatod????? azátn majd mikor jön a második baba? Szóval mintha az egész magánéletedről mindenkinek be kéne számolni. Csak azért írom, hogy lásd, az emberek kiváncsiak, de nem kell ezeket komolyan venni.

A lényeg, hogy ti boldogok legyetek.

Amúgy apuka nem lesz bent a szülésnél???????

A sógórnőd úgy érti hogy bent lenne veled, hogy hátha jobban érzed magad úgy, hogy nem egyedül vagy a dokikkal, hanem mégis van valaki, akinek aztán valóban panaszkodhatsz közben, sétál veled vajúdás közben stb. szóval nem egyedül csinálod végig.

A szülési fájdalmaktól mindenki fél!!!!! El ne hidd, hgoy nincs nő aki ne félne!!!Ez egy ismeretlen fájási érzés, vagy hogy mondjam, mert valóban nagyon fáj. Hiába mondják azt hogy olyan mint a menstruáció csak sokkal jobban fáj, ezt egy nem szült nő nem tudja még elképzelni. DE!!!! hamar túl leszel rajta!!!!

Magadtól meg ne undorodj. Nem tudom amúgy mennyit híztál, de ha csak a pocak a gond, akkor az a gyerek :) tehát nincs mitől undorodni. A terhesség meg testi változásokkal jár, ezt gondolom terhesség előtt is tudtad, csíkok lehetnek rajtad, mellbimbó változhat stb. szóval ezek ezzel járnak, minden nő átmegy rajta. Van aki kevésbé van aki jobban. Nyugi a párod volt felesége is átment ezeken a két fiával mikor terhes volt.

Mindenképpen kapcsolódj ki, találj valami hobbyt. menjetek el a férjeddel valahová. Nagyon egyedül vagy. Férjeddel is beszélj erről. Nagyon nem jó, hogy már most így érzel. KÉsőbb mikor ott leszel a babával egyedül kialvatlanul, nagyon gáz lesz.......

utolsó vagyok

nem bírom ki hogy ne írjak 11-es hozzászólónak! Nagyon jó hogy egy férfi is írt!!!! Valóban igenis kell hogy ott legyen az ember párja. Nem kell lenézni, de ott lenni fontos.

Nagyon jókat írtál és is megkönnyeztem :)