Ti hogy fogadtátok a nagy hírt?

Én egy hete teszteltem pozit,de még most sem hiszem el:)

Én a 12. hétben járok, hiába láttam már többször Uh-on, ráadásul mozogni is, még mindig hihetetlen és az agyam nem állt rá. Kivétel, ha rosszabbul vagyok/voltam, akkor tudatosult a terhesség. Hiába volt tervezett gyerek, ráadásul engem helyre kellett pofozni egyészségügyileg, nem kevés vizsgálattal (pedig tökéletes korban vagyok a szüléshez), mégsem érzem azt a "hűdejódologez" érzést. Olyan semleges, a férjemen látom az örömöt, ez jól esik. :) Ő már három személyben gondolkozik- amit én is tettem a jövőre nézve, míg terhes nem lettem- én viszont ragaszkodom a kettőhöz. Kérdeztem Édeasanyámat is, illetve a barátnőimet, hogy ez most mi, mivel nyilvánvalóan lekiismeretfurdalásom van/volt amiatt, hogy nem várom a gyerekem úgy, ahogy elképzeltem, hogy majd fogom. Anya azt mondta, hogy természetes, neki sem voltak ilyen érzései, azután alakult ki a kötődése, hogy elkezdtem mosolyogni, gügyögni,stb, addig ösztönből "dolgozott". Meglepődtem, hogy több barátnőm is így nyilatkozott, erről igazából senki sem beszél, hogy vannak olyan nők, akik nem úgy élik meg a babavárást, hogy ez életük legszebb és legboldogabb időszaka (és itt nem a rosszullétekre, vagy a komplikált terhességekre gondolok). Szóval örülök, hogy Te így éled meg, hogy egy élet növekszik benned, irigyellek is picit. Én pedig szerintem eléggé kifejtettem a véleményem, bocsánat a hosszúságáért. :)