Ha valaki 20 évesen szeretne gyereket, azt az embert felelőtlennek gondolnátok?
Ami engem illet, nálam nagyon komoly feltételei vannak a gyermekvállalásnak. Talán túlságosan is komolyak.
Viszont nem gondolom felelőtlennek azt, aki 20 évesen gyermeket vállal. A legtöbben éretlenek, illetve anyagilag gyöngén állnak hozzá, nem stabil a kapcsolat...etc., de nyilván vannak kivételek. Találkoztam is ilyennel, már kivétellel. Ha nem a semmire, más nyakára vállalja, rendesen, szeretettel neveli a kicsit, nem bánja meg és semmi, akkor nagyon tudom tisztelni. Sok jóval idősebb nem éri el ezt a szintet...
20 éves leszek mindjárt.
4 hónap van hátra a szülésig. Mindig is 20 éves koromra terveztem az első babát. Befejeztem a sulit, dolgoztam is, a páromnak is nagyon jó munkahelye van, tudunk neki mindent biztosítani amit csak lehet.
Soha nem bántuk meg, bár még nem volt tervezett. Nagyon örülünk neki, mint ahogy a család összes többi tagja is. Már mindenki alig várja.
21 hetesek vagyunk, a párommal 5 éve vagyunk együtt, jegyesek is vagyunk. Szerencsére nagy boldogságban élünk.
Én azt gondolom, hogy mindenki más és más. Én 20 évesen még fősulira jártam, és nagyon-nagyon naiv gyerek voltam még.
De vannak érettebb 20 évesek. Az anyagi háttér mellett azért az is fontos, hogy ki hogy áll fejben, milyen tapasztalatokra van szüksége. Ha visszagondolok, 20 évesen volt egy komoly kapcsolatom, aminek vége szakadt, a mai eszemmel már szóba sem állnék olyan emberrel, mint amilyen ő volt. 24 évesen ismertem meg a férjemet, 28 évesen szültem először.
Nekem jót tett, hogy akkor már tapasztalatom volt a párválasztásban, házasság előtt együtt éltünk, mire anyuka lettem, egy határozott, talpraesett nővé váltam, míg 20 évesen még korántsem lettem volna az. Így már az első babámnál olyan nyugodt magabiztos anyuka voltam, mint aki már többször szült. Ha én 20 évesen szültem volna akkor még egy riadt félénk kisgyerekként viselkedtem volna, biztos felnőttem volna a feladathoz, de nem ment volna könnyedén.
Mindenesetre nem gondolom, hogy aki 20 évesen szeretne gyereket az felelőtlen, ha van azért némi anyagi háttere, lehet 20 évesen érett rá valaki.
A fiatal anyaságnak megvannak az előnyei-hátrányai, ha nem élte ki magát, 30 párévesen újból kiélheti magát addigra már kamasz gyerekei lesznek.
De a legtöbb 20 éves akit ismerek azért még nem tart ott, vagy éretlen vagy nincs még anyagi háttere.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!