27 hetes vagyok, de éjszakánként 3-4 óra alvás után felébredek és nem tudok vissza aludni. Napközben fáradt, levert vagyok, de hiába pihenek le, aludni akkor sem tudok. Már teljesen szét vagyok csúszva. Valmi jó tipp esetleg?
Citromfűlevél tea. Nekem bevált.
39+2km
Én is hasonlóan vagyok, mint Te. Elalszom 11, éjfél körül és 2-3 körül felébredek és akkor kb. 1-1,5 óráig nem tudok visszaaludni. Utána kb. 8-9-ig visszaalszom. Én próbálom elfogadni ezt az állapotot. Persze, ha még dolgozol, úgy nehéz.
29 hetes
Nálam ez már kb a 20. héttől van, akkor még dolgoztam, egész nap kómáztam néha. Sajnos most a 32. héten sem változott, sőt most már egyre nehezebb a pocimmal is,+ melegem van és izzadok állandóan éjszaka, arra ébredek, hogy tiszta víz a tarkómnál a hajam...
A szervezet készül a kevés alvásra. Kisgyerekes anyucikat kérdeztem, volt olyan, aki azt mondta, hogy az elején pár hónapig átlagban 4-5 órákat aludt.
Én felkelek, olvasgatok, letusolok, netezgetek, tv-t nézek és néha visszaalszom. Bár én már nem dolgozom, így nap közben is tudok szundikálni.
Nálam ugyanaz a helyzet, mint amit leírt a 15.52-es válaszoló, de szinte óramű pontosággal.
Én sem tudok mit tenni, elfogadom, hogy ez van. Bár megfigyeltem, hogy néhány nap után azért van 1-2 jobb éjszaka is, mert annyira fáradt vagyok, hogy szinte beájulok.
Szóval kitartást!
(28 hetes mami)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!